Cyrill hajnal

Súlyt a kalapács, de befogad a pad. Szürke mederben kék víz evez, ez a puskák pirkadatja? Csillag virít vörös hímzésben.

A füzeteket felcsapni, hegyek szilaj ormára gondolnak a tollak. Az eső haptákba vágta a lábát, kesztyűs kézzel irány a zord Szibéria. Az elme zárt, de a szó járhat.

Ott messze, előttem növeszti baráti szigorát a tanári asztal. Lapokat susogtatni s pennákat elő, négyzet rácsára is a tinta mond tollba. Odakint kacsint a nap?

A lányokat nézem, túlsó padban virít s kanyarban előzve fodrozódik derűt illatozó szoknyájuk. Látom a mosolyukat s több kedvem van írni e száraz esőben.

Át nem lehet ülni hozzájuk, de szólni s füttyenteni rájuk igen! Durva kolomp zengi az óra végét. Fel a lábakkal a mértékkel potyogó záporban. A szünet éke a mosoly illetve a kotyogó párbeszédek kézcsókkal, a nagyszünet még arrébb. Szovjet himnusz? Repülőt lehet röptetni, benne üzenet. Becélzom vele az egyik lány haját komótosan.

(álom, részben)