Csörvény vára

A tanácstalan derűlátás dörzsöli a trónt. Fel fog kelni alváshoz az éjjel? A király öklébe temeti szárazon könnyező csuklóját, befalazatlan vakolt falak igyekeznek a kedvében járni s lesni minden kívánságát a kardozó éjben.

A fényben szikrázó padló körül, ez a csuklyába bújt harcosjelöltek gyűlése. A kék a remény színe, de ez bogrács vagy szamovár a kézben? A késő este alszik. Akkor ez kinek a szeme ami nézelődik a nagyítón? Szundít, ami gondolkodik. Lehunyja a szemét, mégis valakinek ötlet világít be az elméjébe?

Az est le se feküdt? A halál ruhájában mer csak emberek között mutatkozni az árnyék. Az esély kiterített lapokon játszik. Fel a szőnyeg lábain a repülésre váró sas házához. Ez nem a megfagyott levegő, a várakozás sem türelmetlen. Egyszál nő a három harcos között s harmadik mellett övé a másik bot kivételes dicső dísze.

Egy kard, gyűrű meg könyv. Az árnyék szereti a gesztenyét? Mert fekete helyett most barna. Mit akar e csodás csapat az összegyűlt felhők alatt? A bástyát alig észrevenni a foszlányok peremén. A lány nyitja ujjait keresésre, a pincénél van a rács. A férfiak ámulnak a varázsló szépsége után, a tudása láttán. Öleikbe kapják, hiszen mégiscsak koszlé úszik a lábakon. Egyikük egy galádul elhelyezett kövön megbotlik, de nem esik. Folytassák a keresést, hisz nem satnya.

A srácok a sárban merülnek, zsákutcát löktek rájuk. Hatásos ijesztés az alkonyat tükrében. Remegő arcú víz és nincs többé a bejárat, csak szürke kedvű szikla. Ki a bánat néz már megint a nagyítójába? Az éjszaka figyelmetlen volt, hölgyre ugyanis nem tervezte a járatot. Megszilárdul a talaj, nem kell többé pöffeszkedni a lápban. A csajt kiteszik a lábaira s ismét dolgozik a mágus? Hátradobja az éjnél is szebb haját, ezúttal mit kapnak a fiúk e hatvan perc alatt? Kisuvickolt és tiszta bakancsokat.

A rájuk nehezedő gonosz nem végzett. Megvonja a vállát és tanácstalan. Gyűlöli, megveti a zöld színt. Mérföldes gondjában dús szakállat ereszt. Közel lehet az egyirányú csapda vége, mert fejük felől patkányok szaladgálása jut a fülükbe.

Beszélő szájakat nyit meg a homokórák ideges kézfeje. Aranyszínben mormog erőteret a varázslónő, az urak már nézelődnek is: hol kell a kijáratot kirombolni? Érkező este a szikla csendes puhításának hírnöke. Varázslók között van hiúság? Megnyitni a szűk hasadékot s mászni a csatorna bejáratához. Mielőtt a nagy és komor tömlöc ura rá nem jön, hogy a zöld ruha kelepce volt. Kint fáradtak a lovak, de rájuk kell ülni s nem feltétlenül szükséges velük vágtatni.

(Eye of the beholder 1990, a félelem alkonya 1.)