'Csobbanás'?Fiúk, kérjétek fel a lányokat táncolni

Te voltál számunkra a magyar tenger összefont és bájos keze az éjszakában. A kebled keltette hangszálak szólaltatták fel hegyek csúcsain a kezeket és a szíved felett halhatatlan szemed azóta is lázad.

Elhoztad számunkra a holnapot? Mert gondolataink szürke elméje a kellemes gőzben nem fázik. Lehet rajtad kabát, egyrészes pulóver vagy alig egy szál szirt kavicsok mintájával húzott hímzése. Pántok tartják válladon a tested, de te azt szereted ha arcodba és szemedbe néznek.

Repül itt minden körülötted a habok felett. A morzsolódó homokra nézni lehet a morajló hangodban, rád festhetik a kották ajkadon a hangot? A hullámok felé nézel s ruháért megy a szemed valamennyi megfestett pillája.

Énekelsz még nekünk? Mi nem tudunk dalolni, a színpad a talpaidtól dobogott. Száz hópehely is szállhat, rád kívánunk nézni és követni tánc alatt a télikabátodat. A torkod trillája az óceánt is áramlatra ihleti. Nótázhatsz szekéren és barlangon, tajtékok tartják a ruháid illetve a szövegek ritmusai. Ledobhatsz magadról bármikor bármit. Tudjuk, hogy amint csendülnek felénk a kották a szólamod bájában, tested ütemre mozgása indíttat minket a csípőnk rajzására.

Emeled a hangod a mikrofon szavára? Akkor elhalkulunk, hisz mindjárt hozza éneked apró varázsát a bűbájos mosolyban úszó hangod örök intarziája. Ez az új visszhang az öblök örvényeit ölelve, ide érkezik és a lábak szabadon rángatják a bokát a test örömét víve. Az útnak indul hangszálaid hunyják be utánad szemeinket, a szőke orcádra üdvözül az ajkunk. Kérd fel munkára a hangvillát! A mosolyod nélkül kopni sem hajlandóak a sziklák. Megadjuk magunkat a felcsendülő énekednek.

(Splash! - Benkó Ildikó, Álom)