Csendőrök a sötétben (MIB, Sötét Zsaruk 1997)

Felszállva a csillag és könnyet mos a világ közepére, vajon mire gondol az elme: jövőre? Tegnapelőtt vigye döntésre a mindenség. A villanás a szem pillantása alatt radírozza a tudást. Hogy az merre lészen? A múltba, a biztos tudattalanságba. Ám van még fény odafent, a messzi biztos bizonytalanban.

 

A sötét erős, ám nem feltétlenül rossz. A kérdéshez a választ az adja meg, az érme melyik felét választja illetve látja az elme. A tudás annak jár, aki együtt tud élni annak birtoklásával. Jön a nyakkendő és az öltöny is (feketében), a világossággá válás nem a fehér ingen múlik. Az éj ráér, türelmes állat a varjú. Az önuralom gyűrűt terem, a nyugtalanság pedig károgást.

 

Fény akkor jön, ha van túllépés a sötéten. Melyik kell az elmének? Villog a lámpa, akkor még az utóbbit választja a játékos. Nincsen baj, legközelebb majd ismét kérdez e villámló bot s a választás újra élni fog.

 

Az emlék most e tollban, legyen egy tekintés oda fel. A toll már nincs itt, elvitte magával a napszemüveg. Miért olyan lényeges, miképpen működik? Eljő újra s újfent kérdezni fog, mindig a feleletre kíváncsi. Ezt nem másíthatja már meg tudat, a gondolkodás ideje van és a megismerésé. A tudásra vágy akad? Nincsen elveszve semmi, mert nem tud a döntés hozója a veszteségről. De 'Ő' odafent mindenről tud s mindent lát, vajon mindent érez is?