Bűvös habok 5.

A csendes tó vizét takarja fényével az arany lámpákban úszó bárka. Homályban ül a móló, hölgy nézi a tükört dús hajában egy másikon.

A sugarak fürdése kelti a tavat, a nő ízléses melegítőben bújja az úszókat. Kettő bot várakozik s nincs még nyolc óra. 

A fűz fürtjei játszó orgona eséseként lógnak fátyolban a fodrokra. Csap a víz, a csali iszik a reggelből s jön a hal? Az asszony nyúl a szákért, de az árnyék vissza a székbe leinti.

Sapkában pipázó nap szalad kardjával a színre, hogy ideje rántani. Asszony! Gyúrd a tésztát s főljön a lé! vagy burgonyával legyen s sütve? Ez kettő szép ponty. A szigonyt tedd el, jó itt a pallókon.Ezek nem akkora méretűek.

Székkel mögötte egy halász indított motorja készülődik haza. Azt nem látom, hogy a szákja húz - e valamit? Emeli csizmában a kalapját, hogy a keltett habokat megcsónakáztatva köszönjön. Leállítom pillanatra, hogy adom a halakat, mert a héten sok volt a hús. Adom a ladikba, átemeljük a kisebb példányokat. Fogadja a társam az elegáns harcsákat!

Hozza a gyufát a nő s megy a kis lakunkban szorgoskodni. Kötény a dereka köré, jönnek a fülembe televízióból a hírek. Rádió is felesel mellettem. Az összes hal ízletes, vándorló szálkák a kezekben. Csak lé marad estére, de jó halból annak a fogyasztása sem kérdéses.

A szomszéd duruzsol ide, hallom a ringatózó házból. Fel is nézek. Kikelve az ajtóból látom, hogy bevetette a székeket s ezúttal jött vele a neje.

Megnézem az ágakat, hogy mennyire van felzavarva a víz. A nejem nekifutásból beleugrik a csónakba. Nekem nem kell, de Ő a mentőmellényt vegye fel! A magában beszélő holtágban, evező könnyeinek csapása szól a kopoltyúkhoz. A parthoz, és a vadvilághoz.