Bűvölt habok 6. - Sneci

A fehér nem tündököl, a tűz viszont szántja a tajtékot és stégen pecáló lányt sapkájában üdvözöl. Szántják a sugarak forró karjai a hullámokat, lila szoknyák köszöntésének báját felhők kísérik.

A szilárd pallók szurkolnak a lábaknak. A horgászbot a magasban, a várakozó tenger árnyékban.

A kecses papucs napozik a betonon, ne vesszenek össze a kergetőző csíkok a világoskék porondon.

Kíváncsi tekintetek a mélyből, haj omlik a csinos vállak peremére. Fárad a vakító gömb izzója a túlsó féltekéről?  Jedi erőt küld neki e fiatal szépség, a sötétbarna mellényéről.

A szárazról közeledő árny aggódása melegíti a fűzött lábbelit. A nap, lenyomatát szállítja neki. Fűrészelő bunkósbot ég a peronra, talán szól a halaknak, hogy az ebédjükkel iparkodjanak?

Néma, de remegő világító tornyok délibáb teste a vizek ágyán, húzzák le a paplant a pontyok lábáról? Ne okozzatok csalódást. A napóra mutatója szorgalmasan gázol s a kezek ujjai reménykedve tekerik az orsót!