Bérház 5.

Ébredő billentyűk és forgó szalagok. Besistergett már a játék? Ütköző golyók s a harcosok sem éppen málék.

Csikorgó kerék és ügyeskedő alváz, edzőteremben izzadva pult bársonyán ülhet a hőn áhított nő. Lajtorján mászni s ereszek alatt tiszta a levegő? A gyors, suhogó láb futva minden testet leteper.

Az ódon kastély szép, csak nyirkos s sokszor sötét. A lovagok éledő kardjaira ügyelni, mert pengéjük kopogtathatja a hátat. Most volt alkonyat, szóval szabad szobáért felkészülés az estére.

Az éj szabad s az emberek el is foglalják, a park szintén támad a jókedvével. Terepjáró lohol a hátsó felemben, őt le lehet rázni a feneketlen alagútban? Ha nem vinnyog szirénája a fülbe, felkeresni újra a hosszú utcák szegélyét.

Vadállatok, tűz és a túlélés harca? Éjjel nappal a családnak ételt s ivóvizet előteremteni? Azért van kőkorszaki felvonó a sok gondban. A sziklák peremeire kiállnak a férfiak s csak egyszemélyes e csoda, viszont megismerhetik éjnek évadján is azt a fogalmat, hogy: kilátás. Kardfogú tigris, mamut és medve, az asszonyaikhoz és gyerekeikhez nem jut fel.

A magnetofon siklik, holnap is jön? Kártyával be kell neki segíteni, a szalag sokáig pörög. Be nem gyűrődik és örömmel felsír, a beépített botkormány óvatosan köröz.

A termek villognak, lázadó gombok. Játékosok toporognak s füstölve a képernyők dolgoznak, folyosón totyog a gondnok.

Az érmék csörögnek, a zsebek derűlátóak. A dobozok hunyják szemeiket, lányok biztatják a még játékban lévő fiúkat.

Ez a kulcs bezárul, a szobák viszont tovább látnak. Oson a drukk és a büfé el nem puhul. Érkezik a rövidzárlat, ehhez még hozzá kíván szólni a kapu. Az ablakokon elhúzza a függönyt a zár órája, a monitorok szorgalmasan s zölden villognak.

(Huszonnyolc év után zár be a Sega ikonikus játékterme Tokióban.)