Bércek ölelésében napnyugta után

MotoszkaDaniel•  2022. február 4. 23:39  •  olvasva: 105

Amidőn a szirtek elmennek aludni és az országút a magányába réved, esők cseppjei tévedhetnek rá a felezővonalak felvidítása idején és keresik a táncot a felfestések szünetei között. A száraz zivatar különjáratot követ, az ablakon csípcsípcsókázó lapátok törlik a sofőr számára a távolsági busz szemét s erre a szintkülönbségek szintén segítik a vezetőt az elalvás késleltetésében.

Rugózó ütemek a helyenként állandóan dobbanó padlón, miképpen a fiatal éveik idusán lévő utasok még fent vannak. Erős fények a félhomály helyett a fiatalok dolgai alatt, a csevegést a cikázó a villámok mellett csakis az út emelkedése illetve lejtése töri meg. A vezető a menetelő esőt pápaszemén keresztül való figyelésén felül az általa viselt láthatósági mellényben követi nyomon, nincs kanyar a láthatáron. Hiányzik az erre valakinek? Az összes jelentősebbet beszelték s átjárták az elmúlt órák során, mikor is az óra mutatója mendegél az éjjel egy felé és a térkép szerint pihenő a közelben.


Hátul felvágott nyelvű lány csahol elfekve az ülések őrsége felett s valamit beszólhattak neki? A vele kikezdő fiút szemben gúnyolással bünteti és mászik rá az ajka a barátnőjéére, levágva ezzel egy menetet. Amikor a percek lassabban ketyegnek a percegésben, lassabban gördülnek a kerekek. Akinek van ereje tápászkodni, felkutatja szemével a poggyászt. Ahol ehhez nincsen erő, a többiek nógatják a másikat.


MÉRETES SEBESSÉGVÁLTÓ (Egy legalább négy éves álom)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!