Aztán öt órakor felkelt a nap

Forró léptekkel araszol nedves lábain 

és hajnalt kolompol.

Közhírré tétetne, 

hogy ébred a vendég, 

de zsákjában a suhanás ellopja hosszú útjára a szavakat.

Meg szerettem volna kérdezni, 

mennyi hely van még a tarisznyájában,

de a nyirkos sietség messze jár.

Szó száll fel a nyeregbe,

de nyomába már nem ered.

Az éjszakát álmosítja a gömb tükre.

Kátyúban aludna az éj,

ázott pirkadat segít betakarni őt az ágyába.

Eső áztatta gömb rázza magát korán a kátyúkon,

gyakran megbotlik.

Ez nem állhat a duplán kitaposott út útjába.

A duplikált ösvényen piciny papír repülőgép.

A gömb keltétől várja a felszállására az engedélyt?

A pislogó úton vet keresztet a zseblámpa,

bár csúnya szemcse az útját állja,

de csak zavarja.

Meg nem állítja!

A kedves kátyúk köszönnek a lámpának.

Vörös kalendáriummal támad lábain a gömb

és a villany a póznáin köszönt?

Ezt már nem tulajdonítja el semmilyen szellő vagy nyári szerelmes fuvallat,

mert ahogy látom,

egy másik kereszten összevesznek 

s gyönyörűen ringatóznak a semmiben a hajladozó ágak.

A keresztek most alább hagynak a gallyak molesztálásával,

hogy kaput nyithassanak.

Az első már tüzes 

s szerelmét adja át a másodiknak.

Halad aranyló piros útján a fél göncölszekér.

Jobbján újabb két kereszt,

gurul görgőin a váratlanul csörtető csodás bogrács.

Ásítanak az erdők,

bájos vágással fog velük kezet egy alvó csillag.

Cserje kiált a vendéghez,

hogy fázik a pusztaság

s nem látnak.

A nyeregben eltűntek a kátyúk

és árnyak lovagolnak az égen,

a megérkezett vendéget nézik hullámzó mindenében.

Szárnya nőtt a megérkezettnek

s magas,

mint egy zsiráf.

Szomját onnan nehezen csillapítja,

mi rejlik ilyenkor a sóhajtó leveleken?

A bogrács a lovagok felé száll

és a kátyúk fürdenek árnyaikban.

Megindul ott a magasban,

be szeretné venni a kanyart,

mit sok parányi szemcse vet

és búza táblák a fagyos permetben szegélyeznek.