Az utolsó boszorkány

Az ördög elevenen jószágot lángol.

Az uradalom nem él az úr nélkül, az éjben üdvösség a máglyán üdvözül.

Fénytelen homok ég a matt aranyon. Gyűlölet füstölög a halál pálcája előtt.

Tiszta lappal érvelő élet játszik a kártyájából, felemelkedve az égbe.

Sietnek a fokok lefelé, ahol utolérheti őket a kés éle. Az égő gyertyák nem ártanak, adják a fényt. Ágyaz egyesek számára a pokol mélye.

Egy út elágazik, egy másik meg választ. Feketévé lesz az ég, nem szeretnék még égni az örök bizonytalan kárhozat szélén.

Megváltás nézelődik a távolban. Látod Őt? Ráér a kereszten. Merre tovább az életben? A szerelem megvárhatja a következő reggelt. A temetőben ránk varázslókra, ilyenkor a szénsötét föld köszönhet.

Tébolyult asszony a szentelt vízzel veszik össze. Gyertyák fényébe nyalábot lőve, holtan esik össze.

Tüzel a kezedben örvénylő labda energiája, az égre vetül árnyéka. Jézus apró szobra előtt imádkozik minden gondolatod eszméje. Előző éjjel csónakban csókot öntöttek rád a szélben kicsavart erdők s bálákba rendeződtek. Félőn, de a barátom velem ölelkezve lelket tartott sok bájos deszkán.

Beremeg lábam előtt a föld az ajkak találkozásában, mely maga alá temeti az előző életem, másik gyönyörben élt romjait. Országút száll egykor élt szerelmek felett, kik boldog vágyakozásban egymásnak könnyeznek. Nem minden lovas lovagol ugyanakkor egy éjben és nincsen kettő egyforma seprű sem!