Az iszonyat sötétje 2.

Ha kilenc perccel múlik kettő, jönni fog az este. Mint a fonott kalács, olyan vagyok s búslakodott elmém gyakorolja a csalódás elviselését az úton. Karjaim az egyetlen vígaszok, miképpen lenézek rájuk helyenként a szomorúság talán csökkenő medrében. Az estében lépked a testem s a tökfejek lámpáit látom néhol, a ronda dumagép sarokba nyomva szeretne rám (nyomulva) tapadni.

Boszorkány kalapban sem vagyok több egy sétáló libánál, kinél mutatós kantár tartja a nadrágját. Pár házsor lenne hátra, de Mihálynak más tervei vannak. Átöltözetlenül vágjak át az erdő suttogó koronáján? Még azt is kellemesebb hallgatni, mint Misi érzelemmentes tapogásának sóhaját a nyomomban.

A füvet még Ő sem bírja hallgatásra méltatni, pedig biztosan befogná a szálait a hangtalan haladás érzéséért. A fák ágai sem hajlanak rám, de ezek rezgő kolompok és jobbak az előbbi csupasz csontváz madárijesztőknél. Én csak haza akarok menni, mert a törzsek ölelésének nem sírhatom el a bánatomat s ők nem kérdeznek feleletért. Jó helyen lennék? Ez a mama háza, legszívesebben átvedlenék.

Anya is itt van, azonban ez a semmi széle a város után. Nem égeti már semmi az ajkam és most nem is jár semmilyen pasin az agyam. Az üres levegő hideg nélkül érinti arcunkat a forróságban. Van, hogy jobb az ürességet hallgatni a nyikorgásban.

Az ajtó nyílik, az üveg meg törik és fel kell pörögni az odakint minket vállain biztató reflektorok árnyain. Egy kredenc is lehet bejárat, akár egy erőd lábain? Lehet ám, lefelé! Mihályka léptei monoton lélegzettel lökdösik a szekrényt.

Neki nincsen hite. Még annyi se, hogy e védett lak egy emeletes vagy lélektelen uradalom lenne. Lelökni Őt oda le! Persze, hogy rám sem bagózik az ágy kényelmére ott lent. Pedig milyen szívesen letenném most pihenni a párnájára a testem!

Záruljon a ketrec, mi pedig hárman a kezdődő éjben keresztül rontunk a tisztáson. Boldog akarok lenni most, de nem szerelemmel a csókban úszva. Inkább csak jó lenne ha e platón ülve valaki átölelne. Én utazom eme kisteherautón, anya és a mamám. Lenézek kicsit magamra, úszom ám a koszban!