Az íratlan rendek vívják a kárhozat harcát

Ahol a holtak vertek tanyát és alszanak, nem kellene felkelteni őket. Valaki mégis megteszi és felébreszti alvásukból azokat, akik fél életet élnek. A pókok földjén túlra kell menni, ki nyitotta ki a kamrát? Vörös szemmel néz az ajtó a fáklyában, a kilincs nincs izzásban.

Ez nem nőknek való terep, a csók is fél simulni az arcok alatt s a könyörgésünk fohásza megy hadba a fekete szerelem ellen. Az ajak égeti a pálca villámát. Ha nem izzik támadáshoz, elvesztünk a homályban lélegző sötétben. A régi, letűnt korok varázslói mit mondanak? Van esélyünk csak a szenvedéllyel nekimenni az indulatra gerjedt boszorkányoknak?

Nem hallom beszélni e nagyszerű, bölcs elméket sehonnan a vágatokból. A fekete rózsa tövise jelzi a tiltott rengeteg bejáratát a terjedő köddel. Démon végez a sötétségben alvó fáknál ördögűzést? A fejembe jön és kérdez, jelentett a számomra valamit az az ártatlan ajak akkor? Csak kicsit, de a válaszom igen.

Átokban megtört életek takaróznak a bölcs korú fa törzsének gyökere alatt aludni és vitéz pillant a sisakjában. Megnyílik a Roxfort szelleme? Az jó lenne, hallgassuk meg szavait e lovagnak. Ezek új idők s nincsen velünk a nagy kiválasztott bölcsessége.

Pálcával illetve pálcánkkal baktatunk a gyökerek felett, csak az általunk ismert átkok hasztalanságától tartok. Ki e három teremtmény árnyéka elénk vetülve? Ők őrizhetik a barlangot. Az ártatlan, bűntelen lelkeket keressük meg.

Tárjuk fel az elméjüket, de csak a szellemüket. Hallgatom a nagy harcos intelmeit és kérdez, mielőtt elméje visszafeküdni aludni. Alá, a holtak alvásába. Találta el átok a pálcánkat? Nem, egyikünkét sem. Azt mondja, a nagy vékony bácsit keressük fel s hosszú illetve ősz szakálla van. A kriptáknál fog ülni.

Lehunyja a szemét a nagy varázsló s lepi el Őt takaró, tudok tőle én is kérdezni? Mert nekem is lenne még egy gondolatom éppen. Ketten kell nekünk abba a nagy járatba bemenni? Azt feleli, még nem ment el onnan minden segítség teste és ezzel repül vissza álmába a folyók partjára evezve.

Simogat a nagy kéz falakon és vérzik az ajtón a goblin. A sárkány meg lankadó lelkesedésű tüzet okád. A mérges villám nyitotta ajtón tovább! Meg vagyunk érkezve, csak nyájas nyári szellő helyett ezek az ördög kapui.

Az öregember lelke rabságban, az ártatlan kísértetek tudata viszont ép! Futás, nehogy elrabolják a lelkeiket. Az ajkak elérik a megművelt ajtó mögött a rothadt lépcsőket. Csontok, gerincek és koponyák fekszenek a fokokon szerteszét.

Nem támadnak, nem jutottak még ki a tiltott kamrából. Kézbe a pálcát, Cho gyorsabb volt! Ez az átokverte férfi küzdésben, valaki le tudja venni róla az átkot? A hó még csak terjed, de még nem vagyunk felszabadulva a tél alól.

(Holt lelkek 3. A Roxfort hagyatéka, játék)