Az elmúlt tizenkét éj 2.

Mielőtt elsikkadna a tűz, felélesztem. Már nem portyázom, hajoló dekoltázsom melegszik piszényit a fa tövében. A terep megtisztítva, az éjszaka keze hunyja le a szemem. Találkozás két óra múlva, a levelek moccanása zizegi a percek múlását mutatóban és lobogás mellett alszom.

Szimatra ébredek az éjjelben, a férfiak gerillákkal találkoztak és küzdöttek meg. A levegő éledezik, a sebesült társak forgolódnak a lángok mellett. A part közelében érdemes bóklászni csak a krokodilok végett, meleg van! Nézem az iránytűs órámat miközben a pára rálép a víztükör arcára.

Nem hallom a dzsipet, itt ragadunk a lápnál meg a süppedő mocsárban? A katonai telefon felel, de türelemre intik bennünk az aggodalmat. A fegyveremet ölelve meg közben a kicsiny tóban mártózva egy zsoldos tekintete biztat. Hang fekszik a koronákra, de fentről s nem a talajon gyűri az utat.

A hajnal csillogásában pakolunk és hordágyat a gyengélkedőknek. A forróság közeledése levet rólam rétegeket és kérdezek. Az egyetlen sofőr maláriát kapott, a pilóták most a mentőegység. Porzunk felfelé a távozó sötétségben, fogytán is voltunk már lőszerben meg élelemben.