Amikor csukom az ajtót s gurulva gondolkodom

Lefejezi a kapám a csúnya gyökereket. Apám alszik, anyám meg befogott. Az eső nem alszik, de később jön majd. Inkább el szelelnek a felhői. A barátomhoz ma nem megyek be, csak fellapozom a tőle kapott fecnit. Olyan illatos volt múltkor is, csak nem a befútt ruhájából merítette? A múltkori játék teperi le melengetőn a mellemet.

A felújított függöny csipkéje kacagja a vállamat, na kell itt valamit megfenni? A szerszámok inkább elbújnak a kamrában. Levél zuhan a szekrénybe. Anyám behozza, mert a feladó a lány! A nevemre szól. Erre válaszolni kell, csak gyűjtöm össze a menekülő lelki erőmet.

Egy rendesen kacér fényképtől vastag a boríték, na most semmit nem takart ki. Látszik, hogy a nők értenek mindenhez, ami érzéki. Kicsapja a hátamon a biztosítékot a felvétel megfordítása: Ez egy távbeszélő készülék száma. Egy órát hánykolódom járkálva a padlóm szájában. Ha ezt elszúrom, a kis hölgy családjának meglesz a véleménye rólam. Mindenhol lehet hibázni, csak a gerle a tanúm lehet, ha bohóckodom. A szememen érzem az érintését. Itt nem lehet kapkodni, tollhoz nyúl az ujjam.

A kerékpár nyaka nyikorog a talpamra, az út meg ugrál. A kapun kilépve az rákiabál a vállamra. Mintha az ég jelezne, hogy ezt a levelet vegyem komolyan.

A kátyú meglöki a kereket, nehogy nyergestül belekóstoljak, a szél lesújtva ráüt kobakomra. Majd' leviszi a patyolat fehér sapkámat a fejemről. Jó! Értem már. Elsőre is világos volt, mint az összetörni készülő rozsdás ablak egy elhagyott tanyán. A válaszom igenlő felelete kedden fel lesz adva s magamról fényképpel! Ma a vas fénylő napja van, hétfőn meg az emberek nyűgösek. 

Megbotlik az első kerék, mert túlhúzom a kormányt (én leiszom magam, de elég lesz egy maláta leejtett kupakja is). Egy baráthoz tartok fénylő suhanásom tekerésében. Ugye, a királydinnye most nem szeret? Dől le a sör, ízlik a kezemben.

Egy korsó sem kell, sima pohár elég lesz. A barátom egy lány rohanó lépteivel mögötte nyit ajtót. Azt mondja, elég jó barátok. Bor a kendőjében, fekszik el szintén az asztalon.

Nyitom a mosdó kilincset. Semmit nem látok csak valami cuppanás zuhan a szoba kényelmes ágyából. Helyet foglalok újra s engem hallgatnak. Rám néznek mindig, csak néha egymásra. A lány gombolkozik befelé s maszatol magának a karjaival, de rokonszenves minden mozdulata (akárcsak a hangja). A véleménye, akár kerékpározás keretében hívjam találkozóra, együtt még ne töltsem vele az egész napot.

A barátom kicsi likőrt tölt, mert visszakozom. Narancsléval kocogtatja búcsúzóul a hangom. Zárul a beszélgetés kapuja, arra harsog a gondolata: fogadjam el a fickókérés a kezét. Ez olyan egyértelmű, hogy segítő mankó kezét sem lehet elgáncsolni. Egy kölcsönös száj üdvözlésének pusziját fektetik el, az ajkakon telítődő kád bíborrá váló medrében. A kaput megverve örömmel zuhog a búcsú. Na, nem ittam magam le.

Hatvannal ver a szívem? A pedálba verem be, de csak aprót a lábam. Bringa házaspárt engedek el, az ösvényre tévedve nehogy szemezzenek a huzatos alagúttal. Igaz, lezuhanó esőben legalább látni innen a pára felett magasodó hidat. Lánybarátom csikorog mellém, ilyen is ritka (nyelek pislogva). Egy baráthoz elmegyek vele? Nyalókát bontja részéről a heves kéz, utána nálam mára a redőny lehúzva. Holnap a bezárt hétfőn apámmal szerelünk rolót. A napos idő nála múltkor közbeszólt.