Altemplom

MotoszkaDaniel•  2021. április 11. 19:59  •  olvasva: 27

Elálló eső és csurgó falak. A kapu előtt száradó lépcső. A talpak alatt csúszó maszat.


A kövek komoran ázottak, néhol repedések. A sejtelem lángjában gyúló fáklya tátog, szárad a kezem.


Megszúrom csent tőrömmel a faragott nap szívét, felhorgolja magát a verem. Pórázt köt a suttogó szavam a cipőkre, itt hány lélek alszik mélyen? A füstölő bot oltalma a vállamon, hitvesemért megyek látogatóba oda le.


A huzat csukja a bejáratot, a nyerő koporsón csípőjét ringató gyertya a viasz vízesésben riszálja magát mosolyában a szememnek. kulcsolom ujjaimat imára, a gondolatokkal beszélek kedvesemhez a koporsóban. Lángért nyúlok erszényemből, hogy a többi kanóc révén értekezhessem az elhunyt személlyel.


Remeg felettem a kupola? Mennem kell és majd jövök vissza. Jó volt látni téged. A bejárat nyitva.


Simogatja arcod a friss virág illata, ide téved a léptem minden évben. A szavak érintése számodra az én lepedőm egy néhány szelet papírban. E szentélyben veled lehetek. Kint vannak szekéren a gyerekek, visznek haza engem.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom