Ahol a sziklák sem énekelnek

MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 28. 11:07  •  olvasva: 65

El van kényeztetve a test, hiszen ápolását árnyak látják el. Látni a semmit, de a valamit kellene látni. Miért nem lehet látni az ég fekete asztalán a kék mosolyát? Az ablak az arcra néz és hol a szempillája?

Az elme férfiteste szabad, a lélek rab? Nem szerelem és komaság, ami áthatja az étert. A barátok az útba vannak veszve vagy az elme is le van kötözve? Az ész az egyetlen, amin nincs lakat.

Az ágy végében félhomály se tartja a kartont, a láb ujjai sem érhetik el. Most már a mocorgás idegességeinek percei ezek és végre legalább egy apró fény gyúl e házban, a micsodának is a melyik részén? Ilyent hall a fül, hogy a rendszerből törölve. Nincsen semmi, amivel igazolni lehetne a balban e klipszet.

Attól bezzeg nem fosztják meg e testet. Van hang, szájtapaszra már nem futja? Nővér tűnik és azt állítja, nincs karton. S mi az, ami van? Ezek itt nem akarják, hogy a láb felkelve innen kijusson.

Na, de nem olyan fából faragták ezt a nyelvet, hogy csak úgy beadja azt a derekat. Ez a körszakáll nem létezik és a nyilvántartása aktába ültetve? Erőt adni annak a hangnak s megereszteni, a szabadságra vágyó ajkak a komornyikért kiáltanak. A hallgató kövek tudják csak odakint az út mellett, hogy innen a ház személyzete hová lett.

Ez csak egy nő, kinek a köpeny alakját látta a távozásra váró s inkább sóvárgó tekintet. Nincsen ház, nincs magányos országút és dalolnak a tücskök az éjszakában. Szabadok a kezek! A szirtek nem koncerteznek, ez a szél kellemes hangja!

 

(Nem állati régi, de régi álom. Ez lett egyszer elbeszélésbe ültetve, de versbe még nem lett foglalva)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!