A temetőben 3.

MotoszkaDaniel•  2020. november 1. 12:24  •  olvasva: 57

Kialszik a fény az utakon, felgyúl a tisztelet a sírköveken. Virágok szirmai fehér vérben fürdenek, amikor lehajol hozzájuk a kancsó. Hiányzol nekem, művész lélek!

A nap elment és nem jön fel a hold. Csak szívem tüze öleli át a fejfát. A könnyek keresik az eszmei társat e sóderon. Számodra hoztam e szegfűket. Engem emeltél fel nehéz idők viharában.

 

Szikrázó gyufám mielőtt elalszik, érted lobban a fejemben. Most serceg a zsebem, mert nyúlok a hosszú gyertyákért s azok éltessenek lobbanásig! Szóra nyílik ajkam az eltávozott sötétben, a fogak birkóznak a levegővel. Küzdenek a lehelettel. A tisztelet petróleumot gyújt, hogy láthassam kalapodat. Ősz szakállad most is mosolyog. Fehér tündöklés a felhők mögött és takarásában is marad. Az izzás bizonytalan időre elköltözött!

 

(Szombati Tiborhoz intéztem szavakat)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom