A tél szaval 3.

MotoszkaDaniel•  2022. január 9. 19:01  •  olvasva: 110

Érdes port kortyol a zord hó és hajót szórja estében a hideg. Felhő lövi a pelyheket, borotvaéles csúcsok sárkányarcban dideregnek.     

Kihűlt kezek bőre megreped, a marok hajított hámmá lesz.     

Elhaló jégvihar oltja a befagyott lámpákat. Arcok vacognak s óceán ágyában csónakok tolják a szobrokká hidegült mancsokat.     

A magára hagyott jég felkarolja a hajót s dugójától fosztja meg a virág másodpercenként mind jobban hűlő szárát. Siessen a karom, ha itt északon még kikötni akar.     

Az estében léket kapott uszály odaveszhet. Másik süveg finom meleget fogyasztja s nyeli el az éjjel. Egyedül lévő tavakat csapolják meg épre a parton oszloppá lépett havak.     

Eggyé dermed jégen a csúszó felleg. Ki hagyott el erre flaskát? Én, mivel megcsúsztam az előbb e síkos fedélzeten. Szürke uszály nyársalja fel majdnem az elhagyott horgászbotom még múltkorról a parton. A préda az orrom, vissza a kapitányi fülkébe és muszogni. Mint a szabad nyúl.    

 

A messzi fehér bizonytalanban a gondolatok nem kívánnak megfagyni. Füstölgő fagyban kémény mellett a naplemente. Akadozik, mozdulni sem akar a veremben. Ugye, nem feneklettem meg? Búcsúzik itt alant a tenger jege.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!