A tél éneke

Ott dönget a dér és meggörnyed a fagyott avar ölelése alatt. A fázó köd nyirkossággal takarja be a táj félszegen boldog mosolyát. Karok fonják egymást büszke szívek dobogó kandallói előtt, akik főleg nők. Azonban lányok is melegszenek pattogó parázs mögött.

A férfiak a fa vágása után van, hogy csók kék lehelésében rúgják le magukról a csizma rájuk gyógyult szárát. Megint cuppog a levegő? Ez az alkonyat hangja lesz és elválnak egymástól az ajkak, meg kell rakni a meleghez a rakást. A lányok kezében kesztyű, a fiúkéban élező. Jégvirágnyi kitartás s jön újra a szekér, megitatott lovakkal. Viszi haza az ebédhordástól fáradt vállú asszonyokat, a hullámzó tükrön zuhannak le úr vállakról a málhák.

A hó szállingózása megunja magát, hogy esésbe váltson. Kanócok gyúlnak az asztalon, puding meg tortadara várja a fát vágó legényeket. Van amelyik nyílt és van amelyik zárt. Az előbbi? Amelyik még rángatózik, a csűr ajtaja mögött lovak zabolnak. Az utóbbi? Megérkeztek a csődörök mellé a csikók a hidegből inni.

A csajok hógolyóznak a srácokkal, majd túra után az erdőben dobnak egy galacsint a harangra kondulásért. Lefürödve a száradó dekoltázsok nézelődnek s a srácok a domboruló kosarakat látják leülni és e havas buliban kezdődhet a malmozás meleg szőnyegen. A csúszó küszöb bakancsokat s csizmákat lát lábtörlő mellett sorakozni, áthűlt kilincs vár lenyomásra záródásért. Beáll az este, néhol bő pulóver felett ajkak vándorolnak néma cuppogásban az olvadt havas tincseken.