A székely kapcsolat idetévedése

A napnyugtában érkezem? Hol az Ukrajnából kimentett feleségem? Nincsen szálloda és ezek japán nők jellegzetes köntösben s kék öltözetben. Folyton elém kergeti magát egy nő, hogy ne akarjak az ülepére ülni. Én nem akartam megcsókolni, csak megölelni.

 

Végre átkarolhatom s még fel sem ocsúdom, amikor nyújtja ajkait a karjaiból. Az éhségem a szenvedélyben karolásba táplálkozik és ez már bizony az ajkak tánca keringőben. Még mindig a szépséges, rőt illetve barnás hajú nejemet keresem. Ő nincs, de egy tarka meg rövid hajzatú férfiú igen.

 

Alattunk fut a félig koszos, nagy főút. Fák nélkül és mondom a talányom, aztán fel leszek világosítva itt keleten. Ugye, ez nem Japán? Csak az agyam ténfereg a kérdésben, pedig ez sajnos az lesz.

 

Ez a talpunktól lefelé nem ezerszáznegyven méter és nem is ezernegyven méter, mindössze száznegyven s rá is nézhetek ha gondolom itt rézsút jobbra előttünk e felhőkarcolófélékre. Egymagasan lehetünk velük, nézem az egymásba kígyózó utakat. Az egyik délre vezet ki a városból, a másik keletre. Felüljáró alatt vágja meg a sztrádát mellékút, ami összeköti a szállodákat?

 

Tiszta az ég és a hegyek felé lehet e szállás, mert előttünk minden csak magasodik északra. A nap helyezkedő nézelődéséből ítélve ez a délután beszélő lába. Van itt egy erdélyi s holland származású szőke hajú kan. Megkérdezem Őt a feleségem hollétéről, mert Én nélküle nem megyek haza.

 

Hárman voltunk vala, de csupán én éltem túl? Az orosz nő arca is beugrik a vágyat keltő szabad melltartójában és tarka hajával. Irány a szoba a félholland származásúhoz, amúgyis hívott magához csevelyre a szobájába. El ne felejtsem neki feltenni a kérdést, mivel a szeretett ukrán nő hiányában vonakodom megkezdeni a pakolást Tokyóból vissza a szélére a Balkánnak.

(álom)