A Szabadban 2.

Néma tekintet bús hangulata a bézs rónán, ezt a kiterjedt szigetet nem láttuk még a nap folyamán!

Borzoló szél csónakázik a vízen. A hajnalnak szála tolja előrébb a ladikot. Az égbolt evez a napsütésben és a hajóskapitány tekintete megakad a hajszál sietségében.

Leveszi tányérsapkáját és mosoly az arcán. Felvesz a nap egy másik sugarat. Vigyáz rá azonban, mert a legutóbbit is majdnem lefújta koronájáról az őt körbe záró szelek országa.

Kürtjébe fúj és énekel a szélnek, mintha a folyó habjai kottákat zengenének!

A Szabad lapátjai munkára fogja a széllökés túloldala. Az áramlat kislány arcát látja a sűrű forgás során. Körbe viszi magával és mosolyával szédülve a szél, az arcát simogatja.

Pár óra és a széllökés repül vissza a folyón. Aki szeretné, hogy maradjon, szerezzen az ifjú arcnak szállást! A száguldó kikelet is adhat neki, álomra kívánja hajtani a fejét.

Ahogyan viszi le a szót a táj öt kéz magasban, pakolja le magáról hordalékát az alkonyban. A gömb nem tüzel a fejünk felett, mert jeleztek neki. Glóriájának helyét vegye át a csend! A szél lány számára juttatás az éterből, mert férfias arcán lakó kunyhó érkezik. A folyam alvó habjain ladik csobog és ki szeretne kötni! Az álmos venyigék a csónakot kikötik s segítenek a szél lányának a lakó kunyhót kiszabadítani.