A Myers ház egyik túlélője vagyok, Allyson.

Én nem fogok a vállaimat simogatva tétlenül ülve, félkarba tett kézzel ücsörögni a világos narancssárga kabátomban. Alatta kantáros hózentróglim van szép, de kissé koszos és fehér ing. A doktor naív az elszántságban. Azt gondolta, e szótlan tankot szóra lehet bírni.

Az udvarlómmal a kapcsolat mély barátságra szelídül. Én abban a meggyőződésben voltam, hogy szeret. Tündérien pirinyók az ajkaim s nem kapnak csókot arcomra ülve. Igaz, hogy most nem is éhesek arra, hogy abban tüzelve bennem az érzelmek égjenek. A vízmosásnál tücskök ciripelése töri meg a folyam zizegésének csendjét, a lámpám fénybe hangba ütközik és odasietünk a barátunkhoz négyen.

Apám barátja meséli, volt találkozása Mihállyal. A családi házáig elment, oda azonban soha nem lépett be. Itt dobognak a fülemben a seriff szavai, Mihályka kisétált a tűzből s hazafelé tart a gyerekkori otthonába? Anyának igaza van, én sem láttam e kórházban semmilyen biztonsági őrt a köreit lépkedve.

A csapat gyűlik a portyára és nincs mindegyik fegyverre engedély? Kérdés, mindenki tud egyáltalán lőni? Még én sem kellett fogjam senkire a cél keresztjét. Anya a kezét mossa a retektől, a sóhajaimba kapaszkodva meg a lebomló hajamban ideje ebbe a házba belépni. 

A szemem sötétben is ugyanolyan színű, az orcám igyekszik nekem világítani. A földszintre vagy az emeletre érdemes érdemes lopakodni? Simulás a talpaimmal a lépcsőre, mert a szuszogásaim zenébe ütköznek. Tartoztunk a haverommal egy körrel a gonosznak, a célbalövés gyakorolva és a szobák egyikében gramofonon lemezjátszó korongja kering hangjegyekben.

(Gyilkos Halloween 2021. A félelem estéje 3.)