A modell 1. - Mellmese /egy fénykép alapján/

Meg vagyok pihenve. Gyöngy a társam,
ez a szép fehér. Vigyázza testemet,
míg kattan a fényképezőgép. 

Minden másodperc egy pillanat.

Számolom magamon a szemeit. Jobbra menekülök buksimmal,
a fehér fény fordítja a fal felé. 

Fehér rózsa a barátom,

mely selymesen fedi ezt a testet. Simul rá finoman,
minden egyes szegletével. A körmöm?
A béke színével adja magát hozzám. 

Nem mozdulok!
Fókuszál az objektív.
Szép legyen ez a kép! 

Árnyék járja át testemet.
Találkozik a gyönggyel
s köszön egy gyűrűnek is. 

Fekete bársony ez?
Lehet, hogy nem fekete, de finom.
Bőrömet öleli,
míg táncol egymással a fény és a rom. Furcsa, de szép ikerdüledék ez.
Hágcsó a támasza e völgyeknek.
Tartja az oromfal, minden egyes pillérét. 

Keljen fel a hegy,
elment a villám!
Rajtam a kényelmes palást
és semmi szorítás!
Emelkedik magasba az Atlasz, viszik a lábai.
Micsoda szépség!
Ugye a jövőben is gazdagon teremnek virágai? 

Levegőt! Lélegeznem kell!
De akkor szép virágból kienged az düledék!
Bársony is érzi,
védi az vonulatom. 

Magasba vész a gyöngysor,
vajon merre lehet a vége? 

Feltárom szemeimet
s rózsáim is megszáradtak.
Meg kellett festeni a természetet.
Nekem szól a fény, üljek fel. 

Völgy és síkság,
fennsík és rom,
diadémos düledék.
Erős hágcsókkal védtétek Atlasz,
a nagy hegység romjainak fennsíkját!