Holtak Könnye 4.

Figyelek, nagyon! A homály nem fél. Hegyén kapja őt a gyufa és ég. Leheletem találkozik vele, mert… kialudna? Úgy látszik, mindig lélegzik erre egy kóbor lélek. A levegő nem fagyos, de hűl. Kézlenyomatok közlekednek a fejem felett, a falon.

 

Figyelek, nagyon! A halál társalogna velem, de én nem hívtam Őt ide. Érzem a jelenlétét. Hallom, miképpen mozgatja tüdejét. Hintáztatja lámpám fényét, ami csak inog. Itt száll velem, lépcsőfokon. Arra számít a holt lélek, majd kikapja kezemből e régi idők villanását. Én azt viszont, tartom!

 

Figyelek, nagyon! Cseppet szór zsebvillámomra. Félelemre sarkall? Itt ázik a kezem alatt e búra. Megtalálja így a tisztaság, az szent igaz! A sötét felerősít minden zajt. A világ elhalkul, ilyenkor a lelkek is bátrabbak.

 

Figyelek, nagyon! Erősebb szellő jut be egy csapkolódó nyílászárón át, de búrámban felejti a szikrát. Arra én rálehelek, hátha nem igényel gyufát. Fél perc és újra kis tábortűz a reflektorom. A halottak egy szinttel lejjebb társalognak, talán szellemkastélyhoz dobják egymás közt a dobókockákat? Hallom lépteik zokogását! Én s petróleumsegédem, lenyomjuk együtt a kilincset, mert előttünk a padlás!

 

Figyelek, nagyon! Semmi széljárás, ajtóban a kulcsra kettő fordítás. Felesleges itt a nyílászárás. A szél csendje mutat a szálamért, melyet dobozhoz dörzsölök. Másodjára tűz is lobban, villanyban úszik a tetőtéri szoba. Egy könyvet keresek, hol is hagytam abba? A kályhát beállítom alapra.