Elta asszony az alagsorban

Lehunyja a szemét az éj.

Benéz az ablakon és elhúzza a függönyt.

Élőhalottak könyve a polcon csillagot néz.

A gondolatai gyulladnak, ezért csak a szeme ég.

Vörös lélek a tükörben s elborzad, hogy milyen a külseje. Emeleten van az elméje, de a földszinten a teste. 

Balrább, a szűk négyzet kukkantón a tekintete. A homály meglöki a szemgödrét, a tudata zuhan

vissza. A legalsó teremben a világos kövezetet, buzogó kút megeredt vize fagyasztja. 

Látja az elhalálozott magát újra bíborban. Szíve visszarobban oda, hol van az arcmása. Újra, úgyszintén őt tanulmányozza.

Négy szem lépteti be a szűrődő fényt, amik csettintésre kialszanak. Nem lobbannak lángra.

Amíg az éjszaka nem fogyasztotta el eszmei csemegéjét a nyílászárónál, a könyvek maradnak.

A bárányok hallgatnak és van, hogy hetente felébredsz a bégetésükre? Feleszmélsz a kolompra? Gyalogolnak a földben a talpacskák és a hajnal sötétjében a csengettyű a nyitott karámban öleli az ég közeledtét?

A reggel gyalogol és a szíved félve, de dobban. Toppanó lépésekkel szűri be magát a napfény a padlóra. 

Pincében vagy, de az állatkák előtt a kapu zárul s már nem vagy vak. Elrúgják lövéseid a befalazott ablakot. A bivaly sóhajt még, a lepkék nyitják az ajtót. 

Óvatosan a haladó neszeiddel. A verem nem szeretné, hogy innen kimenj.

Elcsendesültek az apró harangok? A pillangó behunyja szárnyait, pihentesd a markod. Ő mindig téged néz fogaival, de most már a rács mögül s élete végéig.

Téged elvakít a havas táj szépsége téli hajnalokon és van, hogy délutánokon. A doktor elméje szabad, de csak a falak mögül nézelődik. Most ügyes voltál, de legközelebb ha kilincset nyitsz, mindig legyen gondod a sarokban megbúvó gonoszra és veszélyre a homályban!

(Eltha Mary - Holtak Könnye 3.)