A megszenteletlen földön 3.

MotoszkaDaniel•  2020. október 17. 21:41  •  olvasva: 4

Vörösen felizzó túrapálcám kötelén húzza fel magát a hideg. Persze, hogy szénné fagyok, hogyha a felhők szeme figyel. Az éjszaka le még nem szállt, de a tekintet lámpaként csurgatja a lakókra a frászt! Ha pillantásod behunyod, akkor is megtalál. Vedd kezedbe szíved fölött láncodon a medált s az őt kiüldözi a szélhez. Azt nem látja, de errefelé a nyomasztó fénynek nem lesz más játszótársa. Egy férfiért jön a nyaláb csóvája, nyomul a csontvázát hagyja és a város szélén, keresztre rárakja. Sem én, sem a végtagjaim nem látnak jégvirágot. Lábam emeli maga után a jobbat. Nézzük meg, mi van azzal a pislákoló petróleummal!

 

A fészer után, negyed úton anyóka az úton s kezében varjakat tart. Arcába húzva csodaszép kalapja. Mosoly araszol ajkán és halvány köszörülés érkezik torkára.

 

Félúton gályázom a füstben, amikor csókot szakítok félbe e hóesésben. A hölgy rántott be egy ereszbe. Levélben megkeres illetve ajtómon majd csenget, de most mennie kell. Kezében viszi a címem, tényleg elér! De mikor került az tőlem, arany kezeibe?

 

Kabátját húzza a hó, szállingózás indult. Már eggyé is vált a pelyhek esésével. Ajka érintése még ég arcomon. Nem emlékszem rá! De csak lehet valaki ez a teremtés, ha már lábamra taposott találkozásért a verandán.

 

Összehúzni e szerelemféle után kabátomat s fejemre a sapkámat. A gyufa szála fogy és jön az alkony.

 

Egy koponyával díszített nyél végének a hegye lóg ki hordóból, melynek fedele félárbócon zárul. Az este pongyolája betakart s fizetek éppen egy szobáért. Morog az ég, villámok árnyalják fogadóban a lépcső korlátait. Csapzott hajú, őszes fiatalember adja nekem egy szoba kulcsait.

 

Elképesztően szép a reggel, miképpen fogad, de néptelen az utcától az ember. Néhány kósza lélek sétája s füst útja az égen. Fény gyúl viszont az irodában, petróleum lámpák a főtéren!

Odabent egy bajuszát elhagyott úr nézi az orra hegyéről a legfrissebb napilapot, amit részére már egy cseléd sorba rakott. Ha kialudna a fény, gyertyák fekszenek fiókja mélyén. Megsimítja bekopaszodott fejét, a szemközti erkélyre időnként ránéz. Semmit nem lát ott az Ő keresgélő tekintete, még alvó kereskedőt sem! A fele homály kérleli őt: apró neonra legyen már gondja! Kikel végül székéből s elmélyedéséből, mert kopogás járja végig irodája ajtaját. Mielőtt odaérne, szél löki fel lépteit. Ez nem jó előjel! Levél az ajtón túlról, a bácsi le kell hozzá guggoljon. 

Másnap estére, ablakai legyenek lehúzva üresre. Széles kalapos bácsi érkezik helyette! Ő, attól a naptól, lefokozva. Főtanácsnoki asszisztens mellett írnoki számára az új munkahely. Krokodil erre nincsen, de könnyeket azt ejt. Magára csukva az ajtót, nő kerül elébe, kivel kivonul ezen az estén, kézen fogva, utoljára a főtermekbe. Az ember számára, ilyenkor, egy nap, az csak pár másodperc.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom