A medve árnyéka 2.

Kemény napok tizedelik a perceket, lőporeső hull a bárányokra. Festék nincs az arcokon, csak dolgozó hevület s ujjak kéredzkednek a ravaszra hegyek mögött gyülekezve. Meg kell mászni az ormokat és célba véve elfoglalni a lőállásokat. Ők a testvéreink, ádázul most mégis minket támadnak. A félelem árnyékából settenkednek ki nők, a hátizsákok csörgése minden muzsika az órák súgó dalolásában.

Miként kellene vonulni cseles alakzattá óvatos oszlopokban? A bunkerből az ötlet, kerítsék be a lányok és szorítsák vissza a medvét saját földjére. A civilek temetett kórház s klinika romjain futnak, bombák csattogásával a nyomukban. Robbanó tócsák ébresztik az ijedtségtől sebeikben felszakadt utakat, a nőket ugrálni segítik a következő menedékig a velük együtt iszkoló férfiak.

Zsongó teátrum falai, erre is éhes a dühös mancs kapálózása? Sírnak a lakóházak, mögötte valahol erdőkben s messze a tereptől és hidegtől elakadt tankok. A szovjet tábornok elesett, a csecsenek hadosztálya elakadt? A harcos srácok meg a csajok bátrak, a megtépett utcákon óvatosan haladók. A füstölgő utakon a halált mindig kerülve, nem vakok!

Kadétok hoznak a vállaikon sérült hölgyeket és urakat, csúszó vakolat kihűlt kemencéje nyirkos takarót mutat széttört téglákon. A meleg étel ritkább, mint a fehér medve s amit csak lehet, az ellenség készleteiből lopni kell. Alig gőzölnek az épen maradt radiátorok, de legalább nem ordít állandóan a jeges szél.