A medve árnyéka

Keblemen zakatol az eddig erre vándorló vonat kereke. Fagyoskodó fűszálak kopár csúcsai merednek az égbe. Hófödte sínek keresik a vasparipa egykori gőzét. Karomon kék szalag, a tószínű szemem felett a fejemet tarka sapka őrzi a bordó cserje pusztájában.

Itt gubbasztok órák óta célra tartva. A hó is elmenekült e kemény télben a szomszéd sínről, annyira békét akar. Sandítok a rádiómra, be van - e kapcsolva? Nem hagytam el! A zsebemben hallgat! Ha berezeg a várakozó pehelyben, kesztyűm melegében az ujjam meg kell húzza a ravaszt.

Másik karomon égszínű masni szintén illetve az ellenállás vörös jelzése, a háttérből a Kárpátok alja a hóban elterülő testemet nézi. Szürke nap próbál életet lehelni a vágányba, sugarai tükröződnek. Sár tisztítja a másik sínt, éhes kórók isznak a még meg nem fagyott pehely cseppjeiből. A váll mellett támasz a bal karra, a rádió szerint tankok konvoja közeleg.