A lakban 5. - Az erőszakos Katzy Ildikó

A kapitány arcát illeti a figyelem a kék szemében és fehér tengerész sapkájában a kapuban. Éppen gyakorol vagy szaval s nem fog legurulni a lépcsőn, de velem megtörténhet az e percekben. Az én arcom hajába néz, engem meg közben a kollégám kajtat. A keresztapám teste mögé bújok, mindig is nagy volt a háta. A nő utolér viszont nem bánt, ám én nem az Ő ajkára vagyok kiéhezve.

A sós víz ajka mesél és hogyan? A hangsúly a víztömegen van a beszédtempóból. Ömlik a hullám érzékeny habja. Figyelek, tehát nem elnyelni a szavakat és beleélni magunkat a szinkronizálás porondján illetve így kóboroljon a nyelv a mikrofon előtt.

Le vagyok gyűrve és cuppan rajtam valahány ajak ragadása, amely az ajkamra pályázik. Szerintem a beton, a fa meg a levelek már megsüketültek e lágy mámoráradatban. Több mint lópikula értéke nincs e pusziknak immáron leteperten, nagyon kevés mértékben támadnak e csókok s éppenhogy csak kóbor zápornyit ízlik. Mint amikor a hűvös szél megérint a hajlongó kalászok nap fürösztötte árnyékában.