A koffein nézelődik Budáról

s adom neki a tejet meg a cukrot. /ÉBREDŐ BUDAPEST 8./

A köd láncán felkelt a híd, lábait a folyó mossa. A város, pizsamájával az ágyban és gőzölgő kávé illata száll orrához. A pára betakarja szivárványával a kanyart, hátrébb gyalogolva. Csúccsá magasodó hegy, szintén kel az aromára.

 

A sétahajók még alszanak, jelzésre várnak? Ez a kora reggel vége. Itt előttem, a levelek is sárgán s tarkán éledeznek. A bérc fekete tekintete útra küldi kezeit, simogatja a többsávos felületeken, autók ezreit!

 

Uszály árnya a mederen. A párafüggöny az algákon felszínre emelkedik, a folyó is még csak éledezik. Ezek a kora reggel percei, melyek nézelődnek a sár bércéről?

 

A dér a havat kacatokban helyezi épületek tetejére. A reggeli csillag, minden cseppjével, kelti a Gellért hegyet. Homályos fenyők élednek kábulatukból a kanyarban. Kilenc perc kell még és a templom órája elüti a hetet.

 

Északabbra a dagonya oszlik s belelép nadrágjába és cipőjébe, fűzőjét köti be e folyó. A buborékok eltűnnek, habokká s örvénnyé lesznek. Beköszönt a sodrás a reggelbe.