A kis pulyka takarja a felhőt

Ránézek és elájult a tudatom. A lábaim mozognak, de nem én viszem őket. Az arc elsuhan mellettem, az illat ott van a korlátokon. Egy csarnok dübörög magában, pattogó labdák beszéde a pályán fogja a kezem.

Egyedül nehéz kitalálni, mikor irat helyett baráthoz merülnék ázni. Útvesztőben is szívesebben görnyed a lábam, ha a fokok talpán a por kosárra segíti a dobást. Nem a könny menetele viszi a lépcsők söpört mosolyát, ezek őszinte talányok hajó csillogó padlóján. A dobbanás hitet ver a tükröződő csillagban. A jegyzetre mered a csuklóm. Megvan! És azt vissza fogják várni.

Az utca zaja kívül marad, de lehet háromszor keveredni ugyanabba az örvénybe? Az őszinteség veszekszik az arcában? A válaszért alá kell merülni a tölcsér aljára, mert a porszívó szippantja az erőt. A felelet akkor érkezik, ha az eső lába felett a talárját megrázzák.

Hol van a szó, ami eddig szólt? Ezúttal focipályára kell lépdeljek, hogy Őt láthassam? A papírok kosztümjét gyűri a nap, de reggel is fényben fog zuhanyozni. Ezek nem lesepert dobbanások, hó nem vakarja a lépcsőről e lélegző nyomokat.

Amikor a szitálásnak rosta tart alá, az megrekedt ködben botorkál? A lélek előtt párás fénysorompó villog tilost, fogni az aktákat. Őrizni, mert e gyönyörű kapukat a szenvedély vágyódó talpa nem biztos, hogy megnyitja.

Az Ő pislogását idomítja a borulásba öltöző nap. Fénye lebbenti magasba cövekedett ostrom lepeljét. A beton hangosan serceg, e sarok mögött van az Ő hangja.A nyelést is tompára venni kitekerés előtt, mert nem ázhat el a lízingelt penna s a rubrikák sem.

Megfújja az arcot a néma nevetés, ezzel ez a rövidzárlat egy szépen betonozott szürke autóúton? Azt nem a lekötözött nyelvem mondja meg, a kicsiny kuckóban guggoló rádió igen? Helikopter csapja a levegőt, tüzelné már érintésre csuklóknál a kezeket. De ez még nem a nap tüzelése, csak egy illedelmesen köszönő őszi nap.

Dobbanhat százat is a csarnok, düböröghet a barátság? A levegő megőrül s oszlopok mögül várakozik. Padló csörög az útvesztőben, ilyenkor a vágyakozó lélek a türelem hótaposójában jár. Nincsen szabadulás a tölcsér aljáról, amíg egy szipogás is a járdán iszkol és igyekszik.