A kis pulyka szárnyal bennem

Az arcod nekem a minden. Csak ha a hangod lebeg felém, akkor remeg szemem elé a tested. Elcsábít a rezzenésed valamennyi mozdulata, mégis a szívem mozdul a lelkem szenvedélyes mezőjén. Bűnben ég a tudatom sok parázsnyi mozzanata, de ez még a zsarátnok vánszorgása a tizenhatos vonalán.

Az illatodtól nem tudok felkelni, a hajad és orcád egymást ölelő tincse félpályáig jut mindössze. Tűzben égő gondolatok, de a lélek a valláshoz elég tüzes? Én bikából rúgok a kapura még ha le is csúszik a lábamról, ezt a lövést a kapus megfogja. Az elme meg nem torpan, csak cikáznak egymáson ajkaimon a szavak.

A beköszöntött ősz nem fájdalmat hoz, hanem kérdéseket. Az alacsonyabban járó nap sem tűri el a vereséget? A fehér erdőt érdemes ostromra a mezőre rendelni? A döntetlen harcot hajoló dekoltázs rekeszti be szünetelni.

Nincsen nyertes és vesztes sem, mert a fák énekelnek. Akkor a levelek meg dalolnak? A törzs meg szövegel? Én idebent lángolok s gyúltam erős érzelemre. Tábortűzre kívánom a rőzsét, a kezeim adagolnak.