A kis pulyka az újvilágban és pantallóban

Amikor dobog a szív, a lélek örül. A világ megállhat picit, az életben a vágy mindig dübörög.

A szenvedély gyeplője sújt a barna szemek közé, vágtató paták porolása beszél mezőkön az egyetlen nyeregből fogadók vigadalmához. Vad nyugati keleti mellényben lovagol időtlen tincsek arcához, az asztaloknál Ő ott ül a fehérnép között? A csődör soha nem fárad el. Hajtja a vére tarlókon át a kancájához. E padlókon túl utcán a gázlámpa kihunyhat, a pofa sörben a habom nem s keresi sarkantyúm a felvágott nyelvű nőt.

Ropogó talaj és tarkított porban hozzám beszélő palló, még szól a söntéshez a nyenyere. Az ajkát szomjazza a sóhajom vagy a lényét? Minden lépcsőfokot elfoglal a tehenészcsizmám, akkor a benne lévő szeszély visz fel az emeletre. Az ágyon elfekve sem terít le a csókja, mert a huzatban hintázó szemében botlok el s ez kézzel simítható érzés.

Vonultatja mellényét, mikor a hangjára perdül táncra a fülem. Lámpában égő tekintet a jel és azt kell követni. Ez nem kihunyt szerelem hajnalra, inkább a szenvedély üteme? A válaszért nem várnak a lámpák utcák ablaka alatt, a ketyegőm dobogása nem rest könnyezni.