A HóHányó lapátol

Tornyokat hagyok magam alatt, olyan mély a hó. Aztán lebukdácsolok egy mezőre. Hóba vannak öltöztetve a fák, de az út a fehérben tiszta. Feltűnnek a csúcsok a sötétkék épület vonalai körül, betömbösített kupacok. Menjek a szobák elé illetve az udvarra, miért ilyen kis részeket kell hótalanítanom? 

Na, nem mintha zavarna a kevesebb munka. Múlt héten eleget jártam körbe azt a birtokot. Nem mondták, de én találok kisebb teraszokat. Erre senki nem járt. A tetőre felérve a szürke égre nézek fel. Borultak, de nem hó sújtja őket. A tavasz meg még arrébb van.

Vissza a portához és mondják, hogy üljek le a seggemre. Azt meg, hogy? De fegyverhordozó lehetek. Kérdezek vissza, hogy: micsoda? Odakint lapátok mozognak a lényegbeni részeken. Hát akkor leszek lapáthordár. Sebesség! - és kikapja egy lány a kezemből, ami nálam van. Mutatja a hólapátolást, meglepi, amikor az arcomat keresve meglepődik. Apa...! Tudtam, hogy jössz. Csak nem tudtam, hogy beállsz a munkások közé - Meleg kalácsot adok neki, ő meg nekem meleg kesztyűt a kötött mellé. Menjek el a tanyájukra, ott a hó előtt jártak utoljára. Ezek a finn őrség emberei, kérdezek vissza: kicsodák? Fogadtak fel munkaerőket, hogy ezzel a nagy területtel hamarabb meglegyenek.

 

Három emberrel szánraülés, hogy hódíthassuk meg a tanyát meg a környékét. Belátni a környéket. Mögöttünk és mellettünk a hegyek, előttünk a puszta. A leheletek osztják a lapátokat, azzal munkára. Rám néznek, hogy... én legyek a csoportvezető? Én már lapátolok. Belekezdenek, de időnként rám néznek. 

A pajtát adom egynek, a nagy teraszét a közepes fizikumúnak, a padlás mögötti részt hátul egyengetheti a robosztus lábú. Nálam magasabb egy fél fejjel. 

Én magam az erdőhöz megyek. Nagy, gazdag hangulatú meg élővilágú. A felénél tartok, amikor nők csörtetnek oda kicsiny seregű férfiakkal, hogy munkajelentkezésre küldték ide őket. Mert? Az uradalom körül már nincs semmi? Az utolsó felét végzik a többiek s ahhoz nem kellenek. Idő viszont van. Mennyi az a vekker? Mutatom nekik, mekkora a terület. Az ösvény, a szűk ösvény környéke szorgalmi feladat. A férfiak gondolnak egyet, a nagy részt adják maguknak, a nők meg lássanak neki az utóbbinak. Megy le a nap és libegő-logobó alakokat látok közeledni. Mutatom, hogy bent találnak fent úgy az emeleten valahol meleg teát. Én most ittam és csak torlaszolom el a maradék havat csak már. Kérdezem, hol tartanak? Egy sarok megvan, a második halad, a harmadikhoz jött segítség. Szóval az máris meglesz (mondom, ezek szerint akkor a többiek végeztek ott elöl a ház körül. Némelyik). Mielőtt lemenne a nap, sétálok a lapáton a házhoz. Megvolt az erdő, könnyebb átvágni léptekkel a nádast. Ezt az ösvényt aztán megtakarították a nők!. Télicipővel is meg lehet közelíteni. A nők bent üldögélnek. Aki kívánja, adok neki forralt bort. 

Kapják a pénzt fiúk-lányok. Fel a motorokra! Ők mennek haza a lányom birtoka után, én még el kell menjek megmászni az emeleteket. Jön a konyhára egy kicsi, ma több pénzzel megyek haza. Lapátokat leadni a raktárba.

 

Én mehetek haza, de őket küldik még tovább. Nem, elnéztem! Ez pár helybeli, idevalósi cseléd, akik egyengetik csak a járdákat. Padkákat. Felmászok megint nézni, van mutatnivalója. Ez meg mi? A lányom szánkázik valakivel messze lent valahol a hóban a nagy ház előtt.

A középső szinten vagyok, amikor találok valamit. Megyek haza, csak ez érdekel. Rá a szánkóra... Be ebbe az üregszerű valamibe és... Mi ez az izé a falban? Meghúzom, kicsi bobmenet. Elkapom megragadásra a gyeplőt. Legalább nem kell lépcsőzni. Lent egy férfi fogad. Kapisgálom, mi volt ez. Kérdezem, meddig kell itt állnia? Azt mondja, eddig. Én voltam az utolsó. Nézem, mit tesz. A szánkót liften felküldi egy gombbal. Az üreg szállítja. Ötletes! És hányan éltek ezzel? - fordulok vissza egy kérdéssel. Nem számolta, úgy hatan - leheli a választ. Meg is kell találni ezt a kis zugot - egészíti ki. 

A portást megdobálják hógolyóval nehogy elaludjon. Fel is kapja a fejét az ablak mögül s nézi az óráját, hogy mi a helyzet. Elcsendesül a környék, sötét van.