Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A hegy lehelete 4.
MotoszkaDaniel 2020. október 3. 19:00 olvasva: 174
Egyedül csorognak az utak, és a barátok megmaradtak. A mindenhova kanyarodó dombok új hajtásokra fenik vesszőiket.
A fejem tetejére álltam a tetőn s az eszmék öntik belém a mámor örök, de boldog búcsúját.
Dér köszön nekem a kutyatejből. Sírok, mert üdvözöl a tériszony. Zajos bokámmal állok a fennsík előtt. Kifújom a levegőt, mert eddig lélegeztem be. Ne kutasd a szerelmet. Rád talál, ha keresed.
Elszívhatod a békepipát, ha esetleg kívánod az ősök világát. Kéz nyúlhat a dobozodért s szikrádért a tisztásokról. Az ereszek alatt gomolyog a füst, pillantás ülteti le a lábaimat: hallgassam a messzi csúcsok tanácskozását.
A szabaddá lett mezők kérik a fülemet, tegyem oda magam közéjük. Nem nézek semerre, minden az orrom előtt magasodik. Semmit se látok, de a magaslesekről vázol tetőket a kavicsok felpattanása. Magamhoz térek, lehet menni egy túrára?