A gömb, nincs többé...!

Megérkezett második útjára a tüzes gömb és gyalogoltatom fel a redőnyt. A halászok partján átkelésre kapok jelzést s testem kezd fürdeni a nap sugaraiban. Terményt hoznak a kombájnok és kamionok egymás után sorban.

A kontrához kell szóljak, mert vasszörny tumultus van. A bujkáló napom sütésében elállják az utat. Mindennek eljön egyszer az ideje, a gömb tüzelő simogatásában átcsurgom magam a folytatásra. Ekkora mértékben nem kellett még itt várakozzam, hogy feljutásomat ünnepelhessem a hídra. Ilyen késő délutáni órákban. Befalazta a természet az egyik integető lépcsőt. Ezt óvatosan kell majd kiszabadítani onnan.

Felkaptatás az emelkedőre. A Duna fürdik, én meg nézem. Az egész órában váltom a sebességet, és negyvennégy másodpercet késtem csak éppen.

Szőke szellemet látok még mai túrám végén, de az csak az augusztusi délibáb lehetett. Nincsen már velünk az egykoron itt pöfékelő gyár eszmét melengető jelképe: A gömböt tartó nő. Biztosan ezért nem jelzett nekem a fekete autó, számomra is hiányzik!