A csend súrolja a zajokat

A semmi sípol sípját fújva, aztán elhal. A játszótér szalagja ugrál, s ha a levegő nem látogatja, ő is dologtalan.

Vajas soron lépek a lábnyomaimba és a szomszéd unokája ölel, nincsen kétely a hangjában. Ajkáról kérdése keresi hozzám az utat. Sátor kapcsolja le az utca lámpáit. A lány a hangjával a sötétségbe fényt kíván adni és megkapom a karjait.

Falon az óra ütögeti a házát. Díszállatok hallgatják helyben ringását. A szú irigy a semmi hangjára s beleperceg itt, a kicsi tóból felhangzó békák dobolásába. 

Valahányszor beszélek a lépcsőkhöz, egyik sor a fejemet kocogtatja. A másik csoportot beszegelt szegecsek ölelik s ezek fa csodák. Csak nehogy bántsa őket a szú ott fent a tető tér izzadó deszkái között!

Vasajtó rúgja fülemet egy pár huhogás erejéig a fák között. Ritka példány, egy arany sakál nézi az estét farkával. Újból csapódik arcomhoz a fém, ez csak a nappali szoba búcsúzása volt s a kulcs fordul.