A busz mögött, a fa alatt és a kövek után

A krampusz a táncát járja a gyomromban, hogy odatalálok-e? Akkor elektronikus térkép lökte a rizsát, ezúttal nincs puska és egyáltalán merre halad a kerék? Véletlenül levágtam az utat s ezek ismerős dombok nekem balra. Ne a jobbra lévő kicsi hegyekhez vándoroljon e kanyar, az európai kulturális fővárosnak menjen az iram.Miért fogynak körülöttem az autók? Megszűnik a sáv, erre nem emlékeztem a múlt idők során és végre ismerős lejtők ezek. Nem erre kell mennem, majdnem lenyomok fölösbe pár kilométert, de a felezővonal idejében figyelmezteti a kezem. Ezek emberek és megérkeztem, a sátrat merre lelem? Nem késtem el, az írónőt elkapom a kérdésemmel ülőhely végett. Legutóbb ez kettő nappal korábban volt, de akkor kevesebb lélek is ült le.

Nincsen támla, csak sok pad. Előttem férfi és nő művészek nyolcans az egyik szép szeműnek vastag az ajka. Magához viszi a szememet vállán a fehér pántja s érdekel sok mondata.

Koszos manó feje van szép rövid hajjal és izegmozog, támasztja a hátát mindnek támla. Babafehér póló alatt bájolgó pántok tartják a bájakat áttetsző felsőből, minket vendégeket mustrálva. Összeölelteti végre másodjára a karjait, de nincsen vége még a mi kíváncsiskodásunknak.

Ki kell hegyezni a fülem, mert tombol benne jobbról a gyermekeknek szóló tambura. Három könyvet innen vegyünk el, még ha a tárcám mélye is bánja. Álljak alakba, mert az írólánnyal le leszek kapva. Nincs annyi időm, hogy kipadarítsam magam. Lekapom a magamról a sityakomat és a vállára kérem a karomat, de jó szimata van! Végeztem és cetlikkel nálam állok tovább, mert náluk evőeszközök sorakoznak tányérhoz s ehhez ad helyet az asztal.

Búcsú a családoktól, fiataloktól és alkotóktól. Talán majd legközelebb több napon maradok a háromból, de megverte a tó keleti szélén a jég a gyümölcs nagy részét. Tavalyról most is megvár a fa, na milyen az arcom? Fordítsuk meg a kamerát s nézzük meg, miféle tájat mutat. A sapkám kék siltjével megpofozom a földet, remélve, hogy nem kap a fű e fa alatt monoklit. Bánatosan ácsingózik a kezem, hamarabb a létre tetejéhez is ér a lábam s irány le. Műanyag doboz szabadságon, fonott kosár van meg kisebb edény, szóval a tó e telekre fák levelei közül nevet.

Elfelejti a hazafelé tartó elme az épülő körforgalom izgalmát és süllyed a kerék a szinteken, de ez a kék a beton ágyában feledteti igény szerint a kellemetlen emlékeket. Dobjuk a testet a vízbe, erre nincsenek ragadozók. Francia kártya lapjai sorakoznak pokrócra és ez póker vagy pasziánsz lehet. A majdnem vörös szakállra nézek, majd nekem is kell borotválkoznom. Szétszedné a hajam a hegyek akarata, a fejemet bolygatja. Aztán bokszol a hullámokkal, a repülő cseppekre szomjas? Ilyen hűs víznél észre sem veszem, hogy nem szükséges mártózni. Paskolja a lábam vége a lápot, ez itt nagyrészt homok. A dombok domborulatra lesznek figyelmesek és amíg én megtalálok egy gödröt, ők a sás szemén át azt nézik. Ő napoztatja pánt nélküli feketében és nem gyűrötten, amit a férfiak pillantása szeret legelni. Meghajol előtte a nádas s a háborítatlan ég megtűzi színért a felhőtlenséget a szőke haja zavartalan pihenéséért. Függöny zár össze a száradásom alatt, e felsőrészből kivirít a nyár íze illetve a szórágó lányka egyenes tincse az vállra hajló barna.

(Eltávozó hét 3.)