Mosolyország
Áprily Lajos: Imádkozom, legyek vidám...
Én Istenem, legyek vidám,
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.Én Istenem, legyek vidám
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Áprily Lajos (1887-1967), született Jékely Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Jékely Zoltán édesapja.
Gyökössy Endre: A legjobb villámhárító...
"A derű és a humor a legjobb kenőanyag az olykor megcsikorduló
házasságban... Ez a legjobb villámhárító. Még az öregedést is késlelteti."
(Gyökössy Endre: Házasságápolás c. könyvéből idézet)
Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.
Spurgeon: A legjobb orvosok...
dr. Megelégedés,
dr. Higgadtság és
dr. Vidámság."
C. H. Spurgeon (1834-1892), angol megújult baptista prédikátor
volt. A keresztény világban a prédikátorok fejedelmeként tartják
számon.
Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság...
Jó volna ilyen édes-álmosonráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.
Dsida Jenő (1907-1938), erdélyi magyar költő.
WEÖRES SÁNDOR: DSIDA JENŐ EMLÉKÉNEKOly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.
Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.
Csonkán is rege-kincs a Tiéd – de kivánhat a lélek
porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,
Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.
Egy mosoly mentette meg az életemet...
Antoine de Saint-Exupéry: Egy mosoly mentette meg az életemet...
Egy mosolyba került az életem. Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését.
A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták.
Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író:
Nem volt kétséges, hogy halálra szánnak. Remegtem az idegességtől. A zsebeimben kutattam, hátha maradt valahol egy cigaretta a motozás után. Találtam is egyet, de reszkető ujjammal alig tudtam az ajkamhoz emelni. Ekkor ráeszméltem, hogy gyufám sincs, elvették tőlem. Cellám rácsán át az őrre néztem. Ügyet sem vetett rám. Végtére is ki törődik egy senkivel, egy hullajelölttel? Spanyolul kiszóltam neki:
- Nem tudna tüzet adni, kérem?
Felém pillantott, vállat vont, és odajött, hogy meggyújtsa a cigarettámat. Eközben a tekintetünk óhatatlanul találkozott. Ebben a pillanatban elmosolyodtam. Nem tudom miért tettem. Talán az idegességem miatt, talán azért, mert amikor testközelbe kerülünk valakivel, nehéz megállni a mosolygást. Akárhogy is, mosolyogtam. Ebben a másodpercben mintha egy szikra húzott volna ívet a két szív, a két emberi lélek között. Nyilván önkéntelenül az őr is viszonozta mosolyomat a rácson túlról. Már felparázslott a cigarettám, de ő ott maradt a közelemben, egyenesen a szemembe nézett, és egyre mosolygott. Én is tovább mosolyogtam, most már abban a tudatban, hogy nem egyszerűen egy börtönőrt, hanem egy embert látok magam előtt. A tekintete mintha új távlatokat nyert volna.
- Van gyermeke? - kérdezte.
- Igen, nézze - vettem elő a tárcámat, és idegesen kotorásztam benne a családi fotók után. Ő is előhúzta gyerekei képét, és arról beszélt, milyen jövőt tervez nekik. A szemem megtelt könnyel. Elmondtam neki mennyire félek, hogy nem láthatom többé viszont a családomat, nem láthatom felnőni a gyermekeimet. Az ő szemébe is könnyek szöktek. Hirtelen egy szó nélkül kinyitotta a zárka ajtaját, és némán kiengedett. Kivezetett az épületből, nesztelenül a kertek alatt, kikísért a városból. A település szélén elengedett, s továbbra is szótlanul, sarkon fordult és otthagyott. Egy mosoly mentette meg az életemet.
Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) francia író és pilóta.
