Clouds

Nem akarok lenni,

Így létezni,

Eltünni volna jó,

A világ elől,

Önmagam meg rovó

Gyülölködő tekintette elöl.

Nem létezni,

Semmivé válni,

Árnyék lenni a fák mögött,

A rét tiszta, jó növényei mögött.

Árnyék, lenni igen talán az volna jó.

A dicső Nap fényében élni,

Majd Hold uralmában 

eggyé válni a mindenséggel.

Árnyék akarok lenni, 

követni a jó embereket.

Mögötted akarok lenni 

és támogatni téged, 

te óvó ezüstös Angyal.

Titok

Halkan fúj a szél a fák között, játszadozva a csupasz téli ágak közt. A hold puha fénye megvilágítja a fagyott tájat. Igen, minden csendes és minden kihalt, vagy még sem? A csodás dermedt tájban egy kis lány didereg a fák tövében egyedül a rét óvó sötétjében. Vékonyka pulóverén átfúj a játékos fagyos szél, hosszú szőke haján villódzik a holdfény. De vajon miért kucorog oly egyedül egy ártatlan kis lékek, ily kései órán? Hiszen már a kutyus is az ólban alszik, aki a tavacskára vigyáz, a morcos horgász bácsi nagyon vigyáz a rendre, a lányka még fára se mászhat, ha arra lenne kedve, nem-nem, a bácsi szereti a rendet. Jaj, de oly nagyon fázik! De nem gondolhat erre, édes anyja dühös lesz rá, ha meg tudja, hogy a kisboltban elkapta a néni, az a hatalmas kezű néni, mert fülön csípte, amiért zsemlét dugott a pulcsija alá, hiába mondta, hogy a földön volt és amúgy is száraz, de ez nem számit! Ami a bolté, az a bolté! De anyukája mérges lesz, ma a kéregetés sem ment neki túl jól. Hiába mondta neki az anyja, hogy ha csak pólóban menne az jobb, mert nénik többet adnak érte, de nem bírta ki, kellet a pulcsi. Hisz a kis Pamacs, a kutyus is remeg már, pedig a kutyusnak hatalmas bolyhos bundája van; de ez nem számit. A nénik sajnálata segít csak ennivalót venni az asztalra. Kicsi testéből sóhaj szállt fel az égre, a fagyos levegőben látni, ahogy felhőként az égbe száll. A kis lány apró testéhez szorította lábait és így didereg tovább. A hold elől elúsznak a felhő pamacsok melyekből halkan és puhán, mint megannyi kristály hull a hó. A ragyogó fényben szikrázva pihennek meg a kis szőke fürtökön. A lányka egyszeriben fel kapja a fejét, csodálkozó szemmel figyeli, ahogy a nádas lassan fehérbe öltözik. De más is megjelenik az éjben, a tó világa életre kell, megannyi kis fény cikázik a tó fagyott felszínén. A kis lány septiben oda szalad. Mik ezek? Bogarak? Angyalok? Nem, egyik sem, kis testük, mint a dér a fűszálakon, szárnyuk, mint a fagyott pókháló. Könnyedén táncolnak a fagyott vízen, a kislány szája tátva maradt az ámulattól. Szíve, mint a kismadárkáknak oly hevesen vert. Ott akart lenni velük, táncolni akarta a hópelyhekkel a tündérek között. Lassan papucsos lábával a jégre lépett, de megcsúszott; igaz a papucsa az esős útón is csúszkált, így hát levette, talán úgy jobb lesz. Ügyetlenül a táncosok közé csúszkált, azok mintha várták volna. Körbe lengték és ő csak táncolt, csak táncolt az éjben. Eleinte fázott, igen nagyon fázott, mindene már sajgott a hidegtől, de ő a tündérekkel akart lenni, más most nem számított. De később, ahogy egyre több lett a tündér csak meleg maradt, itt olyan jó, fut át az agyán, ők szeretnek engem, én közéjük tartozom. Velünk maradsz Napsugár? Meg szólaltak az apró táncosok. Igen! Napsugár még sosem volt biztos semmiben ennyire, mint most, ha a tündérekkel marad, akkor nem fázik soha többé és nem lesz éhes, s többet nem bánthatja senki sem. A tündérek körbe repülik, ki sem látszik kis teste a megannyi fénylő szépség közt. A hold beborítja őket ragyogó fényével. S lásd, elröppen mindegyik s egy aprócska kis tündér marad a kis lány helyén, kis teste, mint dér a fűszálakon, szárnya, mint a fagyott pókháló, de valami más rajta, mint a többin. Bár a Hold most a királynő az égen, szárnyain a Napsugara táncol. 

***

Reggel van. Pamacs a kutyus elő bújik óljából és szokásos reggeli körjáratára indul. Neki kell figyelni ám mindenre, hisz ő a halastó ura! Igen, úgy tűnik a fákkal minden rendben, de azért egy óvatos kutyának jelölnie kell, ez nem is kérdés, ami az övé az az övé. Hisz a tó jege is lassan elég vastag lesz, akkor pedig csak úgy nyüzsögnek majd az emberek és visongva csúszkálnak majd jégen. Ő is roppant mód szereti ezt a fajta szórakozást, közben kap sok simogatást gyerekektől. Mi ez szag? Szimatol a levegőbe, ez az a kislányé, akivel együtt játszadoznak minden nap. Vidám farkcsóválgatás közepette lohol Pamacs a szag irányába; nini, a tavon van, ezek szerint már lehet csúszkálni. De furán fekszik, el fordítja buksiját a kutyus és figyel egy darabig, Napsugár valamiért nem mozog. Nem vigyorog rá és nem várja tárt karokkal, ahogy eddig. Ez neki nem tetszik, talán beteg a lány. Igen, lehet, hogy az, a gazdája is szokott az lenni, olyankor nagyon morcos és Pamacs nem kap finomságot, noha annyira szereti. Így hát óvatosan, oda lopakodott a pajtásához, körmei kopogtak a jégen. Meg bökte a kis testet az orrával, de a lány nem reagált, körbe járta, farkcsóválása lassan alább hagyott, hiába a sok bökdösés, az ugatásnak semmi haszna. Pamacson úrrá lett a félelem, ez nem tetszik neki, nagyon nem! Torkából keserves vonyítás szakad fel, mely megtöri a reggeli csendet. 

A téli levegő magával vitte a vonyítást a világba, meg rázta a fákat és a tó jegét. Magával vitte a gyászt, de nem árult el semmit, nem árulta el a titkot, a tél tündérei kis titkát.