Moli5909 blogja
SzemélyesChristianCafé társkereső..
Furcsa dolog történt az elmúlt napokban. Fent vagyok ezen az amerikai valódi keresztények által 1999 óta vezetett ChristianCafé társkereső oldalon és egyszer csak látom, hogy egy magyar idősebb hölgy, anélkül, hogy angolul tudott volna, feljelentkezett és aztán egy kanadai
úrral összeismerkedtek és össze is házasodtak. A hölgy, Ilona Kanadába költözött. Nagyon szépek a fényképeik, öröm őket nézni.
Asszem, hogy én sem választottam rosszul, majd kiderül, és az sem, akit választottam és ő engem választott.
Nem a könnyű utat választottuk egyikünk sem, több mint 10 év egyedüllét után...de a könnyű út nem lett volna más, mint elmenni az Élet
és a Szerelem mellett és egy esetleges házasságkötés mellett...amely óhatatlanul a kötődés legszebb formája, a mély szerelem és szeretet,
megbecsülés mellett.
Szóval a kihívás elég nagy lesz, hiszen nem magyarországi úrról van szó....én hajlandó leszek, ha valóban látom, hogy érdemes és
lehet felvállalni, elköltözni végre ebből az országból..nem szeretem több mint 40 éve Magyarországot, ahol megölték az apai nagyapámat
és megölették a szüleimet és tönkre tették az életemet és a gyerekem, sőt az unokáim életét is tönkre tennék...
Szerelmes versem....
Mennyire szeretlek Téged
Szemeiddel őrzöl engem
Oly különleges szépséggel,
Mely csak Néked adatott meg,
Vágyom tudni, hogyan érzed át
Bensőmből mindazt, mit szóban
Sosem fejeztem ki Neked.
Életemben elképzelni sem tudom már,
Hogy nem fekszel mellettem,
Nem simulsz hozzám,
Nem az én oldalamon állsz.
Szerelmed roppant hatalmát
Ma éjjel mind-mind átérezni
Akarom, vágyom rá.
Jól tudom, a múltunkban
Voltak oly idők is,
Mikor szívedet a fájdalom is
Összetörte, melyet én okoztam.
Hidd el, az összes régi fájdalmat
Elűzném én most messzire,
Ha újra kezdhetném,
Lenne valami, mit el kell mondanom,
Tudom, oly régóta esedékes már,
Hogy a legédesebb dolog,
Melynek tudatára ébredtem,
Melyet örökké a sajátomnak éreztem,
Az mind Veled kezdődött és
Veled is végződik majd,
Mert Te magad vagy az ÉLET.
Óh, mennyire szeretlek Téged,
Mennyire szeretlek Téged.
Ajkaid lágysága,
Hajad színe,
Érintésed emléke
Örökké megmarad, akkor is,
Ha Te már nem leszel.
Nevetéseid visszhangja,
Vagy mikor oly szomorú voltam,
Életem értelme, jelentése
Mind-mind veled kezdődött.
Kérlek hát, jöjj karjaimba,
Feküdj mellém,
A Hold mindig ott lesz fent,
Hogy Szerelmünket életben tartsa.
Oly hihetetlen magasságokba
Jutottam el Életem során
Mégis mindennek, mit magaménak éreztem,
Te állsz a Csúcsán és a Tetőpontján,
Örökre, minden időben akarlak Téged,
Egy álom vagy, mely örökké új és új.
Óh, mennyire szeretlek Téged,
Mennyire szeretlek Téged.
Ajkaid lágysága,
Hajad színe,
Érintésed emléke
Örökké megmarad, akkor is,
Ha Te már nem leszel.
Nevetéseid visszhangja,
Vagy mikor oly szomorú voltam,
Életem értelme, jelentése
Mind-mind veled kezdődött.
Kérlek hát, jöjj karjaimba,
Feküdj mellém,
A Hold mindig ott lesz fent,
Hogy Szerelmünket életben tartsa,
Ismersz engem, mint egy könyvet,
Melyet ezerszer olvastál ki,
Ismerjük egymás szívét,
Olvastunk egymás gondolataiban,
Mégis mindig újak ezek az érzések.
Óh, mennyire szeretlek Téged,
Mennyire szeretlek Téged.
Ajkaid lágysága,
Hajad színe,
Érintésed emléke
Örökké megmarad, akkor is,
Ha Te már nem leszel.
Nevetéseid visszhangja,
Vagy mikor oly szomorú voltam,
Életem értelme, jelentése
Mind-mind veled kezdődött.
Ajkaid lágysága,
Hajad színe....
Latinovits Zoltán Váci Mihály versét mondja....
Csaba Bolha és a Szedd össze magod ...
Elképesztő, Allah = Al Lat..Mossad = olyan mint az egyiptomi Port Said...húha...
Gordon Thomas Moszad..Mos sat Al lat..azt a szentségit.
Remélem, nem törlik ki, sejtettem, hogy nagyon nagy baj van...
Megfontolásra érdemes mondások.....
“Aki más eszével nyelvvel, nem gondolkodik.” (ismeretlen szerző)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nagy kihívás az emberi elme megismerése, de az IGAZI kihívás az … a SAJÁT ELMÉNK megismerése.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Számomra fájó, hogy nincs annyi tudós, mint amennyi katedra. (F.Péter – 2019)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ritka szerencsések közé sorolhatja magát az, aki olyan munkát végez, amelyben örömét leli, ahol és amiben
kiteljesedhet, és egyúttal segítségére lehet másoknak. Én ezek közé tartozom! És Ön? (F.Péter – 2021)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy vállalkozás sikeréhez önmagában kevés a szorgalom, a kitartás, a minőségi munka és a szerencse. Ahhoz,
hogy a fentiek megvalósulhassanak szükség van pl. egy jó társra (feleségre) is, aki a háttérből támogatja, ösztönzi,
nem hátráltatja a „melóst” munkájában. (F.Péter – 2021)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“Az ember végső célja kifejezni önmagát.” (ismeretlen szerző)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“A józan ész az, ami későn jelentkezik.” (ismeretlen szerző)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“Szabad használni az operációs rendszert, amit Isten belénk telepített.” (ismeretlen szerző)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“Aki nem tud harapni, annak nem ajánlatos ugatni.” (ismeretlen szerző)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
“Egyesek azért maradnak mindig a felszínen, mert tartja őket egy másik hólyag.” (ismeretlen szerző)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------