Moli5909 blogja

Gondolatok
Moli5909•  2022. szeptember 25. 20:48

hogy ne okozzak akkora gondolt a főmoderátornak..

Molnár Ibolya Erzsébet


Mintha ma lett volna....

(Szabad vers)


Négy év a II. világháborúban, megannyi halál,

A katyusák zenéje, s a tizedesi szakácskanál,

Ki nem nyílt ejtőernyő, mely nem tudja kit talál,

Szibériai fogság, tartván egy végtelen évig,

Hazatérés és cselszövés, mely megóvta,

Hogy Rosenfeld Mátyás felkoncoltassa.


E jó Ember s a ragyogó kék szempár -

Sugárzott értelme,

Belenézett a villamoson – Ötvenháromban, elválva -

Egy csodaszép nő sebzett és ijedt szemébe,

Mely tükrözte kamaszkora föld alatt bujdokolt két évét,

Hogy se német, se orosz katona meg ne erőszakolja.


S így lett e férfi az Apám és e nő az Anyám,

S nászuk gyümölcse még a két bátyám.


Ulti, citera, sakk, cigaretta, fröccs, barátok, testvérek,

Hűvösvölgyi céllövölde, váci búcsú, szabolcsi nyarak,

Szolgálták, hogy ne csináljanak a volt agronómusból

  • haj háború előtti lét – szamarat.

Óvni kellett az értelmet, mert nagy volt a szükség,

Nehéz a lét, s ő beleáldozta mindenét.


Még alig eszméltem a világra kamaszon,

  • A szép hetvenes évek -

S már rajongtam Adyt,

Irodalom tanárnőm, ki ősz fejjel még mindig ugyanott tanít,

Megérdemelte, hogy Párizsba vigye fiát,

Mikor a halál már végre elragadta

Hosszú évek óta bénává betegedett apját.

A szép és meggyötört nő, ki rajongta a francia költőket,

Lelket, mely a csodák helyszínével végre betöltekezhetett.


Nem voltam még tizennyolc,

S a munka világában találtam magam,

Mert angol tanárnőm úgy gondolta, magamat éretté tanultam.

Egy szép és okos lány leérettségizett,

S ettől az ordas odúban személyzeti munkára alkalmas lett???


Az első szerelem be sem teljesedett,

Bár a tél hidegében is hajtott minket a vágy,

Hogy ölelkezhessünk, s szeressük egymást,

Erre alkalmas volt nékünk még a havas pad is

A Duna partján,

A szép zsidó fiú, kit az Állambiztonság

Mézesmadzagja megfogott,

Pár évvel később már csak magáról hallatott,

A halál torkából, a Síp utcából,

Ahonnan visszaút nem volt.


S jött egy téveszme, a házasság,

Egy tizenhat évvel idősebb férfivel,

Szétzilált idegrendszere,

Mely űzött vadként kereste,

S végre megváltó áldozatát meglelte,

Hogy segítsen néki megnyugodni,

S szülje meg végre fiát,

Pedig egy nő sem kapott tőle soha

Szerelemért cserébe hálát.


Naiv egy lány még húszévesen,

Nem használtam eszem,

S nem vigasztalt ebben még Hellász

Gyönyörű tengere sem.

Hiába fürödtem vízében,

S picinyem boldogsága derítette szívem,

A négy mediterrán év elszállt,

S én kimondattam a válást,

Miért bosszúból az apa a fiát

Magával ragadta, mint zsákmányt.


Felnőtté érett a lány már Nyolcvanötre,

S nem a diplomaosztó ünnepség, vagy

A nyelvvizsga tette azzá,

Az apaállat esztelen féltékenysége,

S nárcizmusa meggyötörte.

Kezdett hozzáedződni a harchoz,

Mely a két szülő között folyt ádázul,

Bár gyakorta könnybe borult az arca,

S cseperedő gyermekük szíve ezt meghallotta.


Nagyobb átkot nő és anya még nem kaphatott,

Büntetést, amiért egy „Skorpiót”

Csak úgy magától eltaszított.

A férfi kéjvágyait, ha csillapította,

Kicsinyét gyakrabban magához vonhatta,

Gyűlöltem anyósom, s apósom,

Amiért gyermeket nemzettek,

Kívántam, „bárcsak elsorvadt volna,

Méhednek gyümölcse, te boszorka”!


S hogy az év terhe tovább nőjék,

Még azon a tavaszon deres fejű apám

Szélütést kapott. S hiába az orvosi segítség,

A másodiknál, októberben

Már halottá vált.

Rémálommá váltak éjszakáim,

Mikor láttam őt magam előtt,

Kék szemét, mely a koporsóban nyitva volt,

De már nem beszélt.


Anyám összetört, magába roskadt,

Nem volt vigasz sem a három unoka,

Sem lánya, s két fia,

Egy év múlva a kóma magába zárta.

Megtörtént a csoda, felébresztették,

S mikor nekiszegeztem a kérdést,

A fiatal orvosnak: leállt a vastagbélműködés -

Megvolt a válasz.

Karácsonykor mégis hittem,

Márcsak ilyen a gyermek,

S két nappal később az üres ágy figyelmeztetett,

Nem vagy már gyermek!


Folyosói zokogásom nem hatotta meg

Az egykedvű, lompos, latex kesztyűs nővéreket,

Öreg, beteg nénik vigasztaltak, naivan:

Egész éjjel szenvedett és jajveszékelt szegény,

S nem nézett rá senki,

Bedobálták ruháit mérgesen

Egy sebtében előkotort nylon zsákba,

Kegyesen, hogy ki nem vágják az utcára,

S aláíratták velem, hogy átvételét elismerem.

Hazaérve az üres szülői házba, egyedül, meggyötörten,

Árván, egyetlen vigaszom és kapaszkodóm volt, a kutyám.


A fiúk elfoglaltak voltak, hisz én voltam

Az egyetlen, ki elvált, Te ráérsz – mondták.

Szerveztem hát a temetést,

S anyám apám fölébe került,

S azóta is így vannak ők ott, együtt.


Kőfaragót is találtam, sírkövet rendeltem,

Rákerült a Kereszt és a Kehely, mert bár sokba került

Apámnak a diszpenzáció Ötvennégyben,

Megértették egymás vallását, s tartották tiszteletben.

Kitaláltam a sírfeliratot, mely azóta is éget,

Ha a mélyébe nézek:

Örök szeretettel”.


Az évek múltak, s a kiskamasz fiamat is

Már magam mellett tudtam,

A nyolc évig tartó harc kínban is megérte,

Mert a bíróság végül visszahelyezte.

De, hogy a gyermek is megsérült,

Az az apát soha nem érdekelte.


Aztán megtanultam végre, mit jelent,

Ha egy férfi igazán szeret,

  • Nem mintha a szüleimtől nem tudtam volna -

De az Élet rákényszerített a védekezésre.

Óvtam a szívem, s a lelkem, amennyire tudtam,

S mikor zeneművész szerelmem az évek múlásával

Gyermekért könyörgött, inkább elengedtem,

S egyedül jártam az utat.


A gyermek nagy kamasz lett, s jöttek a problémák -

Egy kamasz fiúnak apára van szüksége”,

Szólt pedagógus barátnőm.

Férfit azt találtam, de apát és szerelmet nem,

Hiába, ha szép a nő, okos és munkájában sikeres,

A vadkamasz fiú „vetélytárs” mellette mit keres?


Jött és ment egy szerelemnek hitt kapcsolat,

Mely olyan ma már csak, mint a gondolat.

De ő is bántotta huszonéves fiamat.

Tán egyszer majd egy buzgó lélekgyógyász

E férfijelenség okára is magyarázatot talál.


Kaptam sikert, elismerést, külföldi utat,

Adtam magamat és amim csak tudtam,

Dolgoztam jó szívvel, hittel és ésszel,

De az Ember elfárad, idővel.

A test öregszik, kopik az idegrendszer.


Aztán jött egy újabb szerelem, s Amerika,

Anyám rokonainak mentővé vált új hazája.

Kétezer-négy októberét félévvel megelőzve

A véletlen úgy hozta, hogy a fene sem gondolta.


Előbb csak chateltünk, maileztünk, barátkoztunk,

Óvott a férfiaktól, a közben verseit olvastatta,

S mesélte, hogyan találkozott New Yorkban

Egy szíciliai apa és egy osztrák zsidó anya.


Kiadta verseit, könyvét, s borítót maga tervezett,

Melyet nem szült más, mint a grafikusművészi

Tehetség, s képzelet.

Gitárja, hangja a webkamera mikrofonján keresztül is

Nekem szép volt, s lelkünk vigasztalta.

Texas State Guard uniformisa szememet elkápráztatta,

S az újságírói véna, mely az apától öröklődött,

Hozzá még két év, mit informatika tanulással töltött.


A szerelem fellobbant, erre egyszer csak

Nagyon mélyen rádöbbentünk, bár féltünk.

Ő szalutált reggel, mikor indultam,

S utoljára láttam webkamerámban,

Aztán Malév gépemen Zürich felé röpültem,

S életemben először a hosszú út

terhét Amerika felé menet megéreztem.


Rögtön megismertem, ahogy várt rám,

Szomorúan, félelemmel, mert Chicago fölött

Tombolt a vihar, s én előtte rettegtem New Arkban,

Hogy órákat késem, s nem érem el egy telefonnal.


De a kis fekete hölgy kedves volt,

Megértő, csakúgy, mint a vámos,

Ők már régóta tudják, hogy az ilyen

Távoli szerelem bizony általános.


Szerettem és megtaláltam azt, ki örökké kellene,

Mert itt van végre két ember, kinek

Összeillik a lelke s az értelme,

(És mindkettő vágyik még mindig a szülői szeretetre.)

Soulmate”, ahogy az amerikai mondja,

S vele a halálomig jó lenne,

Elkápráztat minden egyes elolvasott költeménye.


Oh, C., mily szerencsétlenek vagyunk,

De legalább az internet segítségével EGY lélekként

Kommunikálunk.

Ez jár nekünk, így élünk, ugyan keresgélünk,

De egymással mindig beszélünk, és hiába öregszünk.


Epilógus:


Az idő múlása megtört, belső énemet kikezdte,

De azt a nőt, ki 16 éves is volt, belőlem ki nem ölte.

S nem is a nő a lényeg, hanem polihisztor lelke és

Kielégítetlen vágya a tudásra, szépre é szeretetre.


Már nem vonz a hajsza,

Riaszt az embertömeg,

Személyiségem rejtem,

Nem komfortos a hazám többet.


Már tudom, mi fontos, és mi nem,

S nem félek tőle, hogy egyszer majd

Egy krematórium ajtón betolnak.

Vágyam, hogy Fiamat óvjam,

Ne élje ugyanazt fiatalon át,

Mit Megtettek Anyjával

És annak szüleivel.


Megölték Nagyszüleit,

Miután az Anyát előbb

Odadobták áldozatnak,

S az édesanyja e tragédia

Nyomán érzi át drága szülei

Keserű és végtelen hiányát.


Budapest, 2009. január 03.

Moli5909•  2022. szeptember 20. 10:22

Várnai Zseni...

Várnai Zseni - Száguldó idő - YouTube


Nagyon szép vers, nagy tisztelője vagyok és sok bennünk a hasonlóság...

igen, az idő semmit nem gyógyít ami, ami meggyötör, ami összetör...


Moli5909•  2022. május 24. 01:30

Csaba Bolha és a Szedd össze magod ...

Elképesztő, Allah = Al Lat..Mossad = olyan mint az egyiptomi Port Said...húha...

Gordon Thomas Moszad..Mos sat Al lat..azt a szentségit. 


Remélem, nem törlik ki, sejtettem, hogy nagyon nagy baj van...

Moli5909•  2022. március 29. 16:30

Blaise Pascal 1600-as évek eleje...

Blaise Pascal (1623-1662) többek között ezt írta: „Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék; ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme; egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, a teremtőjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást.” (Gondolatok II. szakasz 146)


"..és vissze kell rá nézzen a Méltóság minden igézete.."


Ron McKenzie Isten és gazdaság...


Ez Pascaltól igen szép gondolat, ritkán olvasunk ilyet..annál több sötét és buta gondolatot .. 

Moli5909•  2022. március 24. 05:27

Biztos hogy Drábik János tanult zenét?

Molnár Ibolya Erzsébet


Szól a Jazz


Érzem a ritmusát a dal akaratának,

Erőszakát, melyet rám rak,

Aztán elcsitult hangok szólanak,

Elfoszlanak, s bűbáj angyalok dalolnak.


Fölfeslik újra a vad harag,

Világromlásra robbanva,

Üvölt a harsona, tombol a dob,

Csattog a zongora, a cintányér goromba.


Győzelmes ritmusképletek ráznak,

Mesterek improvizálnak,

Mámorba rántva disputálnak,

A hangok a lelkemen futnak.



Mély-sötét csodák rám törnek,

Faunok pimaszon évődnek,

Szólamok, s futamok pezsdítnek,

Aztán zsongásba szelídülnek.


Gyöngéden szívemhez simulnak,

Dallamfoszlányok halkulnak,

Világomban rendet raknak,

- Jazz-nek hívják azt, mi így szólhat.



Budapest, 2009. április 02.



https://tenyleg.com/2021/09/09/drabik-doktor-masik-elete/


Volt róla szó, hogy Drábik János eredetileg zenei pályára készült, így nem csoda, hogy komolyan foglalkoztatta a zene és a tánc világa, ennek ebben az időszakban több írásában is hangot adott.


Ugyanakkor itt sem tér el a korszakra jellemző pártnarratíváktól, egy írásában például a jazz-t formai készletében és érzelmi tartalmában szegényesnek minősítette és zenei anyagát híg érzelmek vizenyős dallamosságaként értékelte.


De ez mind semmi ahhoz képest, amit a korszak kommunista korifeusai fejében ügyeletes sátánként élő rock and roll kapott. Adjuk is át a szót a mesternek: „a rock’n’roll, amely különbözik a jazztól (sic!) — és bár hazánkba már megszelídült változatában érkezett — lényegében nem tekinthető másnak, mint az atomháborús bizonytalanság szülte, modern, görcsös hisztéria kivetülésének a zene és a tánc területére.”[7]


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom