illó puncíner
VallásMise
Mise
A halottaknak már
nem kell lelki vigasz.
Hát mi se mentünk el.
Az utolsó kenetre
ki emlékszik már?
Néha megremeg
felettünk a sír,
ahogy Isten próbát
tart, kíváncsin vizslat,
akarjuk-e még a
feltámadást. Akarjuk.
Hosszú limuzinon jöttünk,
ahogy előtte sose. Mert
akkor kijár a luxus,
ha menyegzőt ül
velünk a halál.
Nem sírunk sose, szemünk
rég koponyánkba zuhant,
mint mazsola, borunkat
issza minden bogár.
Fáradt homlokunk felett
néha leseprik a sírokat.
Krizantém, kardvirág,
ahogy a természet diktál.
Nyakuk szegve hervadnak,
magukat vigasztalják az élők.
Gyilkolnak, de mi csak nézünk
csodálkozva, köröttünk mindig
harsány cécó. Mi várunk türelmesen.
A beígért feltámadást.
töredék
nem lesz itt
sodorja mellem
ölembe fészkel
puha talpa tapos
fürtjeimmel játszik
kérdez nevet ölel
gyáva József, te
ne nézzél, kuss
legyen, kit kúrtál
most mellettünk
áll, nem Mária ő
s nem lesz itt
új apokrif legenda.