illó puncíner

Combok lágy cuppanása

Törlöm

Magamat az angyalok táborából,
Kiírom magam a listádról,
Istenem, nem kell több vigasz,
Most már egyedül is cipelem.
Magamat hordozom körbe-körbe.
Glóriám elolvad, gyolcsom elmállik,
S meztelenül merülök a tisztítótűzbe.
Kihagyom az életet, jöjjön az
Ceh! A legnagyobb medencét kérem,
Panorámás éggel, mély sötéttel a
Víz alatt. Bukott angyal lebeg
Felfúvódva ítéleted miatt.

Könyörtelen reggel. Fekete redőnyök feszülten várják a pörgést. Combjaim álmosan kitárom, felkínálva a pinát. Mozdulata lassú, keze matat, de gyenge akarással. Ma se baszunk.

Fáj neki. Nekem is. Napok óta szenved. Magától, tőlem. Az izmai megfeszülnek. Beágyazódott az aggodalom. 

Bezárom testem, kérdezek. 

- Fáj még?
- Fáj. Nem tudtam aludni.

Tudjuk, nem orvos kell ide. De azért mondom, mintha. 

Válaszkeresések közt felsejlik benne a megoldás:
- Fel kéne akasztanom magam.

- Az nem old meg semmit.

- Dehogynem. Az megoldja, akkor többet nem fog fájni.

- ​Nézd csak, itt is, ott is megannyi kampó várakozik éhesen - meztelen karral fejem felé mutatok, meghajló gerendák zuhanni készen.

- Azo​k nem bírnak el.

- De, hidd el. Fontos ám, hogy ne éjjel csináld. A lábujjaid pont az ágyig érnek. Még megszopnám álmomban. Aztán meg mit is mondanék a halottkémnek? Miért van kiázva a nagylábujjad?

Kardélre hányó íriszek,
álmos fekete tea szemed
lelomb, pedig a tavasz közel,
ha előled a vonat visz el.
Vessed ágyam hamar,
süsd húsomat, pikírt
kedélyem szerteszét.
Jó leszek, s ha nem,
még lehetünk fasírt.

Szerelmem, rózsám, magamhoz húzlak.
(Csak jól állítsam be a hőfokot s a sugárt.)