Mirtill

Tudod, az a szomorú, hogy Te nem állsz velem szóba úgy, hogy Te szakítottál velem.
Nevetséges, gyerekesen viselkedsz és azt hiszed, ezt érdemlem, vagy ezt értem?
Nem értem, hanem magadért teszed, mert önző vagy és amit kapsz, az a neked járó érdem,
Nem, felesleges és butaság ezt tenni, velem nem szóbaállni, szembenézni, és mindent eltemetni,
Elnevetni, engem sértegetni, kinézni, mikor eddig is ezt tetted, felfetted, valódi kiléted, ezt nem akartam ismerni,
Azt hiszed ez segít a feledésben? Hazudsz. Kilöksz. Segít inkább a nevetséges mesékben, azokat elfeledni,
Az önámítást, önhittséget nem kell fedezni, magadat álszenten leégetni, ellenem a hátam mögött beszélni,
Emlegetni, még azokkal is szóba állsz, akik nem voltak rest tönkretenni, vagy ne adj isten megverni,
De én vagyok az, akivel ezt meg lehet tenni, kihasználni, megkínozni, s eldobni, nem baj, pótlékot segítenek megvenni,
Szörnyű, sose gondoltam volna, hogy egyszer neked írok verset, és iróniába fogom foglalni, de ilyet gondolni,
Sem mertem volna, hogy ezt érdemled, mert ezt váltod ki belőlem, nem vagy képes megfontolni, képes vagy kiölni,
Belőlem, feléd minden áradó szeretetem sárbatiporni, gyerekes viselkedéseddel nem tudok együttélni és nem fogom gondozni,
De mégis azt teszem, mert nem feledem, azt, hogy voltál, veled ellentétben, nekem jelentettél sokat, nem csak kiokoskodni,
Akartam, hogy hogy lehet minden szuszt a másikból kipréselni, szerelmet hazudni, saját szavad kikloffolni,
Bele kötni, fel magadat, meg engem, szembe köpni azt amit jelentettem, ha egyáltalán jelentettem, van ebből már elegem,
Végeztem.