EFB-2. rész - Szilánk

Azt, hogy milyen nap van, vagy, hogy hány napja fekszek itt, hány műtéten vagyok túl, már nem is tudom, de az biztos, hogy még nincs vége...

- Tesa-mesa! Hejj! Na, mit fetrengsz ott, pattanj már fel egy ölelésre!

Megérkezett a legrégebbi barátom: A bakancs.

Baki. Polgári keresztneve: Zétény. Mivel, a bakancs a kedvenc lábbelije, Baki becenevet kapta. Ő az a suttyó, aki folyton velem lógott általánosban. - Szerintem titkon belém is szeretett. – Legjobb barát szinten vagyunk. Csináltunk karkötőt is, meg mindenféle. Igazából, ő az egyetlen srác, akivel megpróbáltam, hogy milyen lenne, ha…? De, miután levettük a ruháinkat és belém akarta tenni magát, sikítva rohantam kifelé. Annyira természetellenesnek tartom még most is, hogy az hihetetlen. Gondolom egy heteroszexuálisnak ilyen lehet a melegség, mint jelenség. Visszatérve: Baki, folyton napszemcsiben tolja az ipart, vágod? – és ezzel a szöveg stílussal, oltári vicces, nagyon szeretem, mint ember -  Most is, az első kérdése a:

- Bármiben tudok, segítek, főnök! Ha nem jó a cucc, amit beléd szúrnak, szerzek én neked olyan füvet, hogy egyből lábraállsz!

A hatalmas arc mögött, persze semmi maffiózó vér nincs, de ez az imidzse, viszont, amikor nem játssza a kemény legényt, hatalmas szívet takar, ez a srác. Ő az, aki egyetlen lánynak sem kell. Van munkája, életcéljai, kellően sportos, van humorérzéke és még ezzel a szemmel is jól néz ki. Viszont pénze az nincs. Szinte soha. Mindig annyi, amennyi épp elég. De az összkép valahogy mégse vonzó a nők számára.

Bakinak elmeséltem a történteket – igen, megmozdítottam az ujjam és hunyorogtam, jelenleg ugyanis erre vagyok képes, meg mondat zörejekre - . Annyira aranyos volt, hogy még virágot is hozott, pedig tudja, hogy utálom őket. A rózsát kivéve. Ezért hozott egy adag műanyag rózsát, azzal a cetlivel, hogy:

„Gyógyulj meg, gecó!”

Igazi gavallér. Mondjuk, ezek után értem, hogy miért nem jön be a lányoknak. A kommunikációs készsége, neki is a nullán áll.

Vágás. Itt sikerült leégnem Baki előtt, a teljes méltóságomat elvesztettem, mikor az ágytálamból zörejek törtek fel. De, Baki ügyet se vetett erre se. Igazi barát. Néha kedvem volna vele lenni. Persze, valószínű, az neki nem volna jó. Mert egy testi kapcsolat nélküli párkapcsolat igazából még az Aszexuálisoknak se lenne jó.

Elkapott valami szédülés. Ami azért vicc, mert fekszek az ágyban. Bakinak dörmögök, aztán lehanyatlik a fejem, ő meg üvöltözésbe kezd. Nem is az rémít meg, hogy elvesztem az eszméletem, hanem, hogy milyen erőteljes, férfiasan szólal meg, a fiatal fiú, mellettem. Igazi hős.

Puff. Időkiesés. Itt volt, valami műtét. Sokadik már.

Kis idővel már képben vagyok. Sőt, az a műtét helyrerakhatott valamit, mert most jobb egy kicsit.

Bakinak hűlt helye.

Úgy érzem, van némi erőm. Itt a nővérke, aki megjegyzem, egész csinos. Vörös haja van, ott kerekedik, ahol kell, szép szája van és mandulaszemei, épp, az esetem. Épp az ágytálammal van elfoglalva - ja, egyenlőre, semmi se olyan, mint kéne, hiába érzem magam jobban, még az se megy, hogy elvégezzem a dolgom, olyan erőtlen vagyok -. Odaszólok neki, hogy: 

- Ha már a lábam közt jár, borotváljon le, utálom, ha „mókosudok”!

Ezután vad szex. A fejemben, az előző jelenettel együtt, mert – bár most már állítólag egész rendben van pl. a tüdőm – de még számban vannak az eszközök. A szexis nővérke kisétált, a megmaradt méltóságommal és vágyaimmal együtt.

A gondolataim általában két felé járnak: A baleset és ő. Akinek továbbra se írom ki a nevét, mert félek, hogy egy szép nap megtudná és hasznot húzna belőle. Most nevetnék, ha tudnék. A harmadik dolog pedig, a halál.

Két perc, vagy két óra volt, míg átgondoltam a dolgaimat és megjelent az emberkovács. Aki embereket rak össze. A Dr. Személyesen. Na, nem a Doctor Who-ból sajnos -pedig neki jobban örültem volna- .

Miután szépen, az ő tempójában belépett, azt mondta:

- A felépülésre van esély. Valószínűleg csak átmeneti a bénulás.

Ez egy olyan remek hír, hogy rögtön meg is ittam egy pohárral édesanyámék legjobb borából.

Gondolom, le se kell írnom, hogy ez a konzultáció, se így folyt le eredetileg, ahogy itt előadtam…

Az orvos. Dr. Schorff András. Azt kell tudni róla, hogy német felmenőkkel rendelkezik. Fanatikusan gyűjtögeti a náci relikviákat, de ezt senkinek se merné elmondani. Na, nem azért, mert magyarázkodnia kéne és az emberek pont ezt a sztereotípiát nézik ki a németekből – mármint, hogy mind náci - , nem, ő nem emiatt nem beszél erről, hanem mert szégyelli, hogy zsidó felmenőkkel ilyet gyűjt. Tovább menve: fantasztikus a németes, magyar akcentusa, amellett pedig egy picit pösze, de hatalmas koponya - annyira, hogy saját pöszeségét nem tudta orvosolni-. Remek humora van, a szemembe mondta rezzenéstelen arccal, hogy :

- Minden a legnagyobb rendben lesz!

Kedvem lett volna azt mondani, hogy:

- Tudom, Brit tudósok megállapították, ők meg csak szavahihetők, nem?

Nem mondtam neki, na, nem azért, mert csövek álltak ki a számból, inkább csak az, hogy sajnos épp lekötött, hogy unalmamban feküdjek a saját ürülékemben. Igazából ez a hobbim.

Mindenesetre felsorolt rengeteg mindent édesanyám, hogy milyen kompetenciái vannak „Bandoki”-nak, de megmondom őszintén, ha annyira híres, miért nem hallottam még soha róla? Állítólag specialista. Na és ? Stallone is. Mégse hiszi el róla senki. Haha, filmes utalásokk!

Az orvos szépen kisétált és újra egyedül voltam.

Míg a saját hülyeségeimen kuncogok, megjelennek édesanyámék. Ezúttal jött hugi is.

Húgomat Leia-ának hívják. De, mivel az anyakönyvvezető nem engedélyezte ezt a nevet, ezért pontos jével írják a nevét. Bizony. Leja - Apám hatalmas Star Wars fan - . Mai napig „SzopjLeja”-ának hívom, a 10 éves húgomat. – így nézve, teljes mértékben megérdemlem, amin most keresztül megyek- Ő még nem érti, mikor e néven szólítom, én meg mindig hatalmas mosollyal mondom neki, természetesen viccből. Most is elröhögöm rajta magam. Szóval, a kishúgom autista. Rengeteget foglalkozok vele, így nagyon sokat fejlődött, én meg hiszek benne, hogy élhet olyan életet, mint bárki más. A kis különlegességéről senki sem tud, - igazából csak nem vesznek róla tudomást az emberek és nem említik – nem is feltűnő,  ha együtt él vele az ember, csak akkor tudja meg. Édesanyámék ezt szigorú titokban tartják. Na, nem azért, mert ők szigorú katolikus neveltetésben részesültek és az úr lesújt rájuk, ha megmondják, egyszerűen csak szégyellik. Álszentek és szégyellik. Sose mondták ki, de ez tény. Pontosan annyira érzem, mint saját magammal kapcsolatban. Leja-áról viszont senki se tud.  - Pedig, ha Rodrigo fülébe jutna, biztos őt is invitálná egy buliba, hogy még „PíSzí”-bb legyen -.  

Hugi, mivel ilyen még nem történt, kis pirospozsgás arca még mindig azt az elképedtséget mutatja, mint az első látogatásakor. Most is hozzám fut, majd habozik, hogy mit tegyen, és fura kéztartással elkezdi simogatni a hajamat, egy ujjával. Imádom ezt a kisleányzót. Mivel erősödik a fájdalom bennem, ezért rövidre fogom a látogatót és leszedáltatom magam morfiummal, amire, minden bizonnyal rászoktam. Annyira ismerős az érzés, néha olyan, mintha ez már megtörtént volna. 

Megnyomtam a gombot, a szexi nővér nemsokára megjelenik. Édesanyámnak kacsintok, ezzel is jelezve provokatívan, hogy ő az új kiszemeltem. Mármint, a vörös lány, édesanyám pedig a provokációm részese. Szegény, még csak rá se tud kezdeni a visszafojtott sírással tarkított, nagy levegővétellel megfűszerezett monológjába, amikkel kifejezi, hogy minden összefügg mindennel. Nem éltem helyes életet – a helyes, az heteroszexuális, katolikus életet jelent, ebben az esetben -, ezért az Úr megbüntet, a maga módján. Vállat vonok, mert már csak a reakcióiból is látom, hogy a meghiúsult esemény után, eszi a méreg. Puff. Kiütve. Édesanyámék elköszöntek – talán - , de az már nincs meg. Mikor felébredek, ki vannak szerelve a csöveim és borzasztó fájdalmak közepette, de érzem a karjaimat és mozgatom is őket. Az első dolgom, egy hosszú tárgy keresése. Szerencsére szüleim nem tették messzire, így már meg tudom magam is nézni. 

Tükör. Látom, a sérült arcomat, érzem, hogy nincs még minden rendben. Viszont, már a testem is tudatosabb. Mivel, a kezeim még elég gyengék, ezért elejtem a tükröt, ami pont arccal lefelé esik. Hallom a kis roppanást. Eltört. Nem is tudom, hogy miért lenne most jobb bármi is?  A balszerencse, balszerencsét követ. Nyújtóznom kell, mocorognom. Mire elértem a tükröt, megéltem a poklot. Azt nem tudom, hogy fél perc volt-e, vagy fél év, de borzalmasan hosszúnak és fárasztónak tűnt. Amikor felemeltem a tükröt és elfordítottam, láttam, hogy megrepedt a kis tükröm.

- Tükröm! Tükröm! Mondd meg nékem? Neked adjam vérem?

Egy kis szilánk áll ki belőle. Az ágy mellé teszem a tükröt, a kis szilánkkal pedig szemezek. 

Függőlegesen kell vágni, vízszintesen csak az amatőrök csinálják.