23.03.27

Furcsa éj

Mai nap sötét volt nem láttam a nappalomat. Egy csúszó átlag az idő vicces képeket közöl a szerető szíven.

Repedések a torkom nyálkahártyáján a lenyelt könnyek, majd befoltozzák.

Boldogok a percek, az órák meg: dermedtek. Egy tevékenység véghez vitelének visszaszámláló csíkját elindították.

Furcsa hét

Ki volt az, aki haza jött múlt hét csütörtökön, nem láttam az arcát. Idegen volt, az asztalomra letette poharát.

Beköszönt. A jeges fuvallatát hátra hagyta, megcsapta arcom a hideg pára és kipirult attól bőr erem kapillárisa.

Átléptem abba az énbe, akinek érzem is magam, de hoppá mégsem. Sajnálom, bocsánat ennyi volt elkéstem.

Furcsa hónap

Mikor felkelt a mormota, a denevér kirepült a barlangból átnéztem az erkélyről ablakon át láttam az arcodat.

Az állat kinőtte ketrecét, kitörni belőle nem kapott engedélyt. A gazdája kezében a simogatás és a pálca.

Beismeri a helyzetét meghunyászkodik önmagát átadva, hátára fekszik és a hasát mutatja.

Furcsa évszak

Az égbolton csillagképek és meteor jóslatok, bújom a horoszkópokat. Elsőre mindig a tiéd, az enyémet másodjára.

Ha rosszat mondd bezárom, ha jót mondd mégsem úgy teszek.

Még talán egyszer elhiszem, amit legutóbb meséltem, míg a három kívánság teljesül, az Óperenciás-tengerben elmerülhetünk.

Furcsa év

Tavaly ilyenkor még nem tudni, mit tartogat, ha vissza tekerhetnénk mindent jobban csinálhatnék?

Mit tehetnénk másképp, amit most nem. A választás a miénk.

Újra megismernénk egymást csak őszintén mindig igazat szólva még akkor is, ha hangunk nem azt mondja.

Nélküled nem lehet.

Veled nem lehet.

Elmondani nem lehet. Ezért, ki éli meg?