Mikijozsa blogja

Ajkam köszörültem szemétre
kivetett szavakon, alkonnyat
leple rajtuk, bár mindnek íze
magyaros; lecserélve hanyat
okádva, mint fűben a köpet;
de én mint cukorkát a gyermek,
sorba kóstolgattam valahányt.
Csapinos az élet, sárba ránt.

Új taisznyát akaszt válunkra,
újszerű kifejezést szánkba
a hanyatlás, keserű argó
terjed aljasul; lompos ergo
bollintgat a tanár, töri már
ő maga is anyanyelvét -kár.
A szleng csak akkor durva, mikor
oktalan kiabál; döfölt kor.

szomorú voltál, nem volt hatalmad fölöttem
néztelek, pálmám elvenni hogy is engedjem
sajnáltam magam - én is szegény lehettem
s talán önmagam lenni soha nem mertem

s akkor belementem, s türlek,lehajtva fejem
nohja nem szeretek jó ember lenni én sem
s te segítettél nekem figyeltél borzongva
nem tudtad mit tennél meg erőddel soha

csak akkor nehéz átadni a hatalamat

ha előre tudom hogy hogy utána bántani fognak

ám, ha utána szeretet vesz majd körül

akkor minden rendben eltűnik az űr

Messze állnak a meszes árnyak.
Pofájuk, zord ráncuk, rongy szolgájuk
kiszúrtja lettem; kis kútba ejtem
a hitem. Alaghanem nyakig merültem -,

az élet vizébe, halélet körébe.
Iszapba hasig, kínbalzsam tovaring;
Lehullnak csillagaink csimpánzagy merít
bölcseségbe, szemölcs leégve.

Pohár a pajzsom - bojtár a rangom.
Távol köszívütől ápol pár négyzetöl
Marson a fantom nem szól a lamtom
belém ne marjon kinyiffantom gyönyöröm----

Hosszabodnak esti várokozások.
Számít-e rám a világ, a világ?
szakad az istrang, málnak a hidlások;
malac sehol, nem kér kukoricát.


Kikönyököltem, a dombra tekintve;
Amott közelg szerelmem, szép lazán
mosolyog, csak én látom. más senkise!
Úgy tesz, mintha elkerülné, tanyám.

Közös Ballada a mienk, megosztjuk.
Ővé minden apró öröm, nekem
elég látványa, könnyünkkel lemostuk.

S ha lehet, szeress holtig - rebegem.
S kecmergek utána a messzeségbe;
Elnyel minket a táj, el örökre...

De vékony a jónak bicepsze, zord
harcra kerülhet sor, és mégse lankad;
íme isten ivadékát e sport
kigyúrja, így lesz holtig konok alkat.

De kisportolt a gonosz, büszkeség
takarja félszét, senkit meg nem ölelt;
szakadatlan edzi testét, szemét
a tükörröl le nem venné, oly öntelt.

De nehéz jót tenni, könnyebb sötét
utakon járni, mint kiállni oltár
mellé és istennek tetszeni, nézd
a világ mit épít, silány homokvár.

De ha összedöl, vajon lesz aki
a világot végre jónak építi?