Ottava rima - hengerágyban álmodtam

Sorstengelyét tekeri végzet - olykor
mint henger ágyba -, forgat rejtetőn
hitegetve engem, vér teleholdkor
valami titok elől rejt - dédelgetőn;
Blöffgép kerékagya recsegve boncol,
szikráztat - füstöl a friss levegőn.
Csendek csőforgása zsugorít - szédít,
reng centrifugázva, meredtre bénít,

Nem lázadok, tök csigavér türelmem
ragad kezem a billentyűkön - (na ná -,
hogy elhallgatom hibám); nehezteljen
hát Múzsa, úgyis felhánytorgatná,
mért írom le? sejteti oka Ő lenne -
s írás közben lángját kilopná;
Ébredéskor békülök, tűz a pennám
bőrbe éget egykor idők hajnalán.

S lám, a kezembe nyom valamit, ejha!
ez egy bumeráng - jelképes pöröly,
s mire használhatnám? ó, tarantella:
csípje meg a szarvasmarhát a bögöly,
el nem hajítanám még vissza szállna,
inkább tenném múzeumba ökör
járomnak s magam is igába hajtva
elkezdeném mesém szép sorjába...

Az úgy volt, egyik este kertbe mentem;
alkonyodott, s hátul egy fa alatt
oly mélyen emlékeimbe merültem,
mint akinek az idő se halad -,
ám egyszer csak ócsudtam lelkesülten,
s látva egy szivar alakú tárgyat.
Másztam is a fára, az ajtó nyitva -
gondolkodás nélkül bekúsztam, mintha
már tudnám hogyan kell abba beszállni.

Nem haboztam, vonzott magába és
mért ne mentem volna, mégsem akármi.
Álomcső - figyelmen kívül mégse
hagyhattam, meg-aztán menekülni
lehet-e ezektől? nos félretéve
gyanakvásom, rikkantok ám befelé,
nem válaszoltak nem volt ki értené.

Csak egy nagy ágyat leltem belül, egy szép
és modern fekvőhelyet s betakart
valami mikor belefeküdtem én;
ki és mi volt, azt már nem láthattam.
Ajtaja zárult s utaztatott elég
sokáig, mint egy rakéta suhant,
és rájöttem csak alvás van az űrben
kalandokat ott ne keres esztelen.

Álmaim saját szerelmes perceim
élhettem újra s az de jól esett.
Gyönyörködhettem szépemmel filmjein
a múltnak, de sajna nem jöhetett;
haszontalan képzelődtem a nagy semmin
futó álomcsőben mi más lehet?
Arra úgysem kapnék magyarázatot,
gondoltam s akkor megnyomtam egy gombot.

Mire röpágyam lassan visszatérve -
kiléptetett ama fára, s repült
nélkülem kitudja hova-kihez, de
az már senkit nem érdekel, derült
égből kerültem vissza nevetve:
mégiscsak jobb földön járni nekünk,
mint odafent lebegve szunnyadozni,
és nem az asszonykámmal játszadozni. :)