Mikijozsa blogja

Kis szakaszok, érzelem sétányok,
pihenőpadig elkísért lányok -
vad vágyakkal hajszolt heves csókok,
forró ölelések, suttogások -
egyenrangú versengések, álmok
Lélekben igaz hűség, testben a végzet,
mennyire lettünk jobbak, hirességek?

Nagy távok, hatvanig vidámkodások
könnyű lábbal szaladó ábrándok ;
nagy élvezetek, és nagy küzdelmek,
bajban szerencsés véleletlenek - 

műveltséget sosem lelő vétlenek...
Testbe sajgást préselő nyűtt igajárom,
csalóka mézesmadzag, boldogságom.

Elkértem a lányt a táncban, mulattam jól.
Fölhevülten rám lehelt, s elfogadtam, hogy
belém ültesse szerelmét, azóta jó,
eggyé válva az éjben elvitt a hajó.

Létezem a szerelemben, az örömben,
nem szigeten lakunk, a háttér semleges,
és nem egy törzsben táncolunk rituálét -
utazunk, s nem firtatjuk senki életét.

S ha szeretni jöttem, akkor jó helyre itt,
s nem értem azt, aki árulja bájait...
A szappant se kéne pénzért megvenni, mert
akkor a vágy nem lenne ily félreismert.

Egy igazság van, mindenki szenvedélyes
kapukat nyitogat, virágot letépdes.
Ki a néző, ki figyel ily nagy játékot,
Kinek ad párja időt rá, haladékot?

Szürkén harmatos őssziltáj szeress
esőbe vegyülten szívem megremeg
Vágyam, mint a szél, tovafutó őz lesz 
s a köd elhamvad, ugye érezted
előlépett kivel összetévesztesz
Szeme tiszta-vizű, kék emléked ;
szava feltép kötést, mitől te félhetsz
pajzsom alá bizton visszatérhetsz.

Most már csak a hideg itt a gyógyír
csupasz fák alatt madár se vigasztal.
Csak a kezed, simogató lángsír,
holnapig, vagy tovább lágyan marasztal
mint legféltettebb lovat kantárszíj.
s felsír egy régi régi panaszdal
áttetsző érzelmek vágtatnak körénk
de elvállás szele  nem csaphat közénk

Szerény a szív, mert szeret
és az élet nagyon zord terep
tegye fel kezét ki vár
arra egy nagy sóhaj rátalál.

Szeret szemem ha nem is nézem
mindenik lányt lefényképezem
beszéljen szemed üzenje meg
Iriszébe hogy elmerüljek

szerető szellemem suhan
mint egy Bartok szonáta futam
Enged hogy ragadjon el a hév
rezegjen bennünk száz csillagév

Az a szép az a világi
az a botrány, ami kvázi
ütik a dobot, már lázítsz
s ha nem szólsz, akkor meg ásítsz.

Az a kincs, az az érték
minek árát sosem kérték
ütik a dobot, árvereznek
ha nem szólsz, akkor is szeretlek

elázik a széna, babám
mesterkacsintás a villám
ütik a dobot, esteledik
hontalan létünk kinek teccik?